Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)
3. füzet - VÍZMINŐSÉG ÉS VÍZVÉDELEM - Szebellédy Lászlóné-Literáthy Péter: Felszíni és felszínalatti vizek olajszennyeződésének vizsgálata
372 Szebellédy L .-né—L iteráthy P. ellenére is közel azonos az országba belépővel, ami öntisztulással csak részben, sokkal inkább a magyar szakaszon kisebb sebesség okozta intenzívebb leülepedéssel magyarázható. Kii{jjjélyvi/.s(jálatok a Dunán Az olajtartalom megoszlása a vízben nem egyenletes, amit a fajsúlykülönbség és a hidrofobitás determinál, így a függélyben az olajkoncentráció más és más. Szükséges ezért jól definiált rétegekben végezni a vízmintavételt, amelyből az összes, a lebegőanyaghoz kötött, illetve a kettő különbségéből adódó emulzióban levő olajtartalmat határozhatjuk meg. Ezek megoszlását vizsgáltuk a Dunán három szelvényben, amelynek eredményeit az 5. ábrán láthatjuk. A Szőriy feletti vizsgálatok azt mutatták, hogy az összes olajtartalom a felszíntől 1 m-ig rohamosan csökken, ez alatt lényegesen nem változik. Az ipartelepek alatti függélyekben ugyanez a tendencia mutatkozott. A lebegőanyaghoz kötött olajtartalom azonos nagyságrendű és mindenkor függvénye a lebegőanyag-tartalomnak. A Szőny feletti mintánál a lebegőanyag súlyának átlagosan 3%-a olaj, míg az ipartelepek alatt az Almásfüzitő-i szennyvízkifolyó vonalában ez az érték 4,5%-ra emelkedik. Az emulzióban levő olaj mindkét függélyben az 1 m alatti rétegekben csökken és az ipartelepek hatása a felső 50 cm-es rétegben mérhető. Ez irodalmi adatokkal [16] is alátámasztható, amely szerint az olajtartalom szempontjából a felső 50 cm a legjelentősebb. A Budapest alatti mintavételnél az olajtartalom 1 m-ig csökken, majd ismét 4. ábra. Hossz-szelvény vizsgálatok a Dunán Fig. 4. Profile investigations on the Danube river Bild 4. Werte des Ölgehaltes entlang der ungarischen Donau