Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)
3. füzet - VÍZMINŐSÉG ÉS VÍZVÉDELEM - Bulkai Lajos-Kőrös Zoltán: A koaguláció és segéd-derítőanyagok szerepe a víztisztításban
348 Bulkai L. —Körös Z. delemben kapható minőség súlyában határoztuk meg, tehát az a kristályvizet is tartalmazza. Az optimális adagot, vagyis azt a fajlagos vegyszermennyiséget, amelynél optikai úton mérve a legjobb derítőhatás mutatkozott, mind a nyári, mind pedig a téli kísérleteknél állandóan 75 mg/l-ben találtuk. Érdekesen ez az adag mutatkozott legjobbnak bármely lebegőanyag-tartalomnál, vagy Önfogyasztásnál, sőt még akkor is, amikor a pH-t mesterségesen 6,5 és 8,5 értékekre csökkentettük, illetve növeltük. Az alap-derítőszer beadagolása után keverés közben bizonyos kis idő múlva adagoltuk a segéd-derítőanyagokat. Kísérleteztünk aktivált kovasav, nátriumalginát, karboxi-metil-cellulóze (CMC), poliakrilamid (PAA) alkalmazásával. Minden esetben meghatároztuk ugyanazon flokkuláló szer különféle adagjának hatását, majd a mutatkozott legjobb hatású, de különféle anyagú adagokat hasonlítottuk össze egymással. Amint a 9. és 10. ábrák mutatják, a pelyhesedés sebessége jól követi a negatív hatványkitevőjű exponenciális elméleti törvényszerűséget. Ezek az ábrák az aktivált kovasav nyári és téli alkalmazására vonatkoznak. Amíg — láthatóan — a nyári méréseknél az alumíniumszulfát egyedül is kielégítő eredményt ad hosszabb idejű ülepítéskor, addig télen csak a segéd-derítőszer használatával értünk el meg9. ábra. Flokkulálási sebesség változása aktivált Si0 2 adagolás hatására 20 °C-on 75 mg/liter А1 2(БО,) 3-18 Н г0 adagolás mellett Fig. 9. Variation of the rate of floeculation, caused by the addition of activated Si0 2. at 20 °C and at the addition of 75 mg ALJSO t) 3 • 18 H.,0 per litre of water Bild 9. Veränderung der Flokulationsgeschwindigkeit durch Zugabe von aktiviertem Si0 2 bei 20 °C und Zugabe von 75 mg AL(SO,) 3. 18 H„Oje Liter Wasser