Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)
3. füzet - VÍZMINŐSÉG ÉS VÍZVÉDELEM - Jakab Sándor: Korszerű csatornázási alapelvek
334 Jakab Sándor épülte után — olcsóbb, mint egy azonos kapacitású ugyancsak teljesen kiépült elválasztó rendszerű hálózat-pár. Ez csak a kiépülés (25—49 év) teljes befejezte után igaz. A hálózat kiépülési folyamatában ez az előny erősen a háttérbe szorul, mert csak távlatilag érvényesül, másrészt, mert az építés első 15—20 éves szakaszában (a fő- és mellékgyűjtők építési idején) sokszorosan magasabb beruházási terhelést jelent. A két rendszer megvalósítási költség különbözetére nézve olyan hosszú a megtérülési idő, hogy egy erősen korlátozott anyagi eszközökkel rendelkező, de ugyanakkor sürgető feladatok előtt álló gazdaság kénytelen lemondani ezekről a csak nagyon távolban realizálható előnyökről. Nyilván ez a szempont lehetett az OMFB javaslatának [6] is az alapja, amikor a 20 éves távlati fejlesztést — a nagyobb vidéki városok központjainak kivételével — elválasztó rendszerrel javasolta csatornázni. Az elválasztó rendszerű szennyvízcsatorna hátránya viszont, hogy érzékeny a csapadékvíz orvbekötések iránt, ami egyébként a szennyvíztisztítás hatásfokát is erősen veszélyezteti. Fokozottabb felügyeletet igényel tehát a hálózat üzemeltetése. A befogadó szerepe a hálózati rendszer megválasztásánál A csatornázás rendszerének megválasztása szempontjából az utóbbi évekig nem fordítottak különösebb gondot arra, hogy vajon az egyesítő rendszerű hálózatok, záporok esetén a 3 ill. 5-szörösen hígított szennyvízmennyiséget meghaladó vízmennyiségeikkel, főként azok minőségére tekintettel, mekkora szerepet játszanak az élővizek szennyezésében. Az utóbbi évtizedben, azonban — főként amerikai és angol kutatók: Weibel, Lester, Steele, Ackers, Gameson stb. — behatóan foglalkoztak e kérdéssel, az e tárgyban Londonban 1967-ben megtartott nemzeköti szimpózium alkalmával elhangzott beszámolóikban is. A szimpózium főbb eredményeit von der Emde [8] foglalta össze. A vizsgálatok még a szakembereket is meglepték, mert kiderült, hogy az egyesített rendszerű hálózatok súlyos szennyezési veszélyt jelentenek a befogadókra. Száraz időben nyilván nincs különbség a két rendszer között, a szennyvíz a tisztító telepen át jut a befogadóba. Egyesített rendszer esetén — angol mérések tanúsága szerint — [8] a záporvíz növekedésével arányosan nő a szennyezettség. A háromszoros hígítású szennyvíz BOI 5-je a száraz idei szennyvizét 10%-kal múlta felül, lebegő anyag tartalma pedig két és félszerese volt annak. Általános következtetés, hogy az egyesített rendszerű hálózat szennyvizének közepes töménysége megegyezik az elválasztó rendszer nyers szennyvízének töménységével. A különböző hálózatból vett minták szerint az egyesített rendszerű hálózat szennyvizeinek középértéke, a nyers szennyvíz BOI 3 töménységének 30%-a volt. Különösen veszélyesek a rossz lejtésű, erősen feliszapolódott hálózatok. A legnagyobb veszélyt azonban a régi, ma már túlterhelt egyesítő rendszerű csatornák jelentik a befogadó élővizekre, mert a hálózatok záporkiömlői száraz időben is működésbe lépnek. A tapasztalatok szerint ez évente átlagosan 60—70-szer, Detroitban 1,5-szörös hígítás esetén 85-ször is bekövetkezik. Az így kibuggyanó szennyvizeket pl. Chicagóban föld alatti tározóban akarják tárolni, ahonnan a zápor végén vissza szivattyúznák a hálózatba [8]. Ehhez hasonló példát mutatunk be von der Emde [9] nyomán a Hamburgi egyesített rendszerű hálózat zápor kiömlőinek működésére nézve a 7. ábrán.
