Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

3. füzet - VÍZMINŐSÉG ÉS VÍZVÉDELEM - Jakab Sándor: Korszerű csatornázási alapelvek

326 Jakab Sándor ményei miatt is. Az építés a rendszerint lakott település normális életét, forgalmát alaposan feldúlja és rövid időközönkénti megismétlése egyáltalán nem kívánatos. Az építéshez felhasznált anyag (beton, régebben tégla) ezt az élettartamot biztosítani tudja. Végül, de nem utolsó sorban a nagyon magas beruházási költségek megtérülése is a hosszú élettartam felé billenti a mérleg nyelvét. A fentiekben indokolt hosszú élettartam (majd három emberöltő) azonban nagyon sok kényes és bizonytalan szempontot vet fel éppen a hálózat merevsége miatt. A hálózat különösen érzékeny minden olyan változás iránt, amely eltér attól az elképzeléstől (80—100 évre határozzák meg előre a méretezés és a hálózat legfőbb paramétereinek alapjait), amely a tervező előtt a tervezés idején ismeretes volt. Márpedig a változás valószínűsége rendszerint nagy, hiszen egy város fejlődését — mondhatni koronként — módosítják a gazdasági, politikai, társadalmi változások. Különösen fontos a változásokkal kapcsolatban a hálózat által kiszolgált terület növekedése, főleg egyesített rendszer esetén, vagy a kiszolgálni kívánt terület „vándorlása". Ez utóbbira hazánkban számos példa szolgál tanulságul és a jelenség abban áll, hogy a (rendszerint a városok legsűrűbben lakott magjában) meglevő hálózat vízgyűjtő területén kívül, nem egyszer elég messze kívánnak új lakónegyedet építeni. Ez a törekvés a meglevő lakások nagy számban történő lebontásának (szanálásának) és a vele járó költségeknek érthető csökkentése miatt van. Az új lakótelep céljaira azonban a meglevő hálózat nyújtotta előnyök csak nehezen vagy sehogy sem kamatoztathatók. Példaként a á. ábrán bemutatjuk egy hazai 35 000 fős város fejlesztési tervét. A városközpont ugyan bevont a rendezésre szánt területek sorába, de a már említett okok miatt erről később lemondtak és mégis a város peremén létesülnek az új lakótelepek. A megnövekedett terület és a terület fedettségének (a burkolt terület aránya) magas arányszáma miatt viszont egy új főgyűjtő csatornát kell építeni kb. 15 millió Ft költségért. Az egyik gyakori változás a lefolyási tényező megnövekedésében jut kifejezésre és újabban vidéki városaink fejlesztése során jut egyre nagyobb szerephez. így Szolnokon az 1950-ben készült általános csatornázási terv, az akkori városrendezési elképzeléshez igazodva, átlagosan 0,30-as lefolyási tényezővel számolt, vagyis a csapadékvíz 30%-áról tételezte fel, hogy eljut a csatornákhoz. A főgyűjtők és a Gábor Áron téri átemelő meg is épült e számítások alapján. A legújabb városrendezési tervek — látszólag laza beépítésük ellenére — sokkal több felületet burkolnak (garázsok!) és így a lefolyási tényező értéke 0,45-re emelkedett, vagyis a korábbiakhoz képest 50% a növekedés. Az egyesített rendszerű hálózat előirányzott biztonsága tehát 20 év elmúltával máris a felére csökkent. Az eredeti biztonság helyreállítása csak új párhuzamos csatornákkal lesz lehetséges, ez azonban a sűrűn lakott város (átkelési csomópont az ország tiszántúli részére) fontos forgalmi érdekeit veszélyezteti, és amellett nagyon költséges. A fentiekkel azonos hatású — de inkább az elválasztó rendszerű szennyvízcsatorna hálózatra veszélyes — a háztartások és (ahol az ipar is a városi hálózatot használja) az ipar vízfogyasztásának növekedése. Erre a jelenségre legjobb példa Budapest, ahol a vízfogyasztás háború utáni növekedésének átlaga több, mint négyszerese, a háború előtti átlag fogyasztásnak. Másrészt a háztartások fogyasztása csak 25%-kal múlja felül az 1924—44 évek átlagát. Ez utóbbi tény azonban az ipar elszívó (szó szerint véve is) hatásának következménye. A hálózat hosszú élettartama, az alatta bekövetkezhető változások, a hálózat