Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

266 Hernády Alajos kai meghaladta az előirtat, mérettartásuk az engedélyezett tűrésen belül volt és a munka 1968-ban 20—25°/

o árengedmény mellett is gazdaságosnak bizonyult. Kotróvezérgépü gépláncot 1000 m-nél nagyobb szállítási távolság esetén alkalmaztak. Egy-egy ilyen egység a következő gépekből állt: 3 db 0,5 m

3-es kotró (ebből 1 db meleg tartalék), 15-20 db 5 to-s ZIL, vagy 6-8 db 12 to-s Tátra gépkocsi, 1 db vontatott gréder, 3-5 db tológép, 1 db vibrációs juhlábhenger, 1 db statikus juhlábhenger, 2 db lajtkocsi, 2 garnitúra világító berendezés, 1 — 1 eke, tárcsa, borona, 1 db műhelykocsi, 3 — 5 db lakókocsi. A személyi állomány, 2x 10 órás műszaknak megfelelően volt biztosítva. A táborhely kialakítását a körülmények részben meghatározták. A tárolóteret a kotrók helyhezkötöttsége miatt az anyagnyerőhelyen alakították ki. Itt volt az üzemanyagtároló is. A lakóteret és a javítóteret ettől távolabb, úthoz és lakott helyhez közelebb építették fel. A rakodásnál sajnos, a gépek kellő összehangolását nem lehetett biztosítani, mivel a géplánc csak adott gép fajtákból volt összeállítható. Jelentős veszteségidő csökkentést lehetett volna elérni adagolás tárolóbankerek alkalmazásával. Erre azonban — elsősorban pénzügyi okokból — nem volt lehetőség. A rakodógépeknek és a szállítójárműveknek egymásra történő várakozásából adódó veszteségidő elérte a teljes munkaidő 10°/

o-át. A szállító úton a terhelt és az üres járművek kétirányú közlekedéssel egymás mellett közlekedtek. Az út karbantartásán állandóan dolgozott egy-egy vontatott gréder és szükség szerint egy lajtkocsi. A járóút megfelelő karbantartásával biztosítani lehetett a szállítójárművek 30 — 40 km/óra átlagos haladási sebességét. A beépítési helyen a jármüvek 50—80 cm-es rétegekbe terítve ürítettek, amit tológépek 5 — 20 cm-es rétegűre terítettek tovább. A tömörítés zavartalansága érdekében az általában 100 m-es munkaszakasz két részre volt felosztva. Az egyiken folyt a tömörítés, a másikra pedig hordták az anyagot. Távszállítással kereken 400 ezer m

3 földet építettek be, 40 — 70 Ft/m

3-es beépítési ár mellett. Az előírt tömörséget mindenhol lehetett tartani. A szárazabb időszakokban öntözéssel kellett növelni a beépítési víztartalmat. TÖMÖRSÉGMÉRÉS Sajnálatosnak nevezhető az a tény, hogy a kivitelező vállalatok ma nem rendelkeznek olyan előírással, ami az árvédelmi töltések minősítésére és ennek ellenőrizhetőségére vonatkozik. Nem igényel külön bizonyítást az a tény, hogy árvédelmi töltéseknél nem felelnek meg azok a minősítési előírások, amelyek például vasúti, vagy úttöltésekre vonatkoznak. Kétségtelen, hogy a tömörség egy adott talajfajta esetén jellemző a vízáteresztő képességre is, hiszen a tömörítés hatására a talajszemcsék átrendeződnek, megváltozik a hézagtérfogat, és ennek következtében a vízáteresztő képesség is. Ha meggondoljuk azonban, hogy egy kevésbé tömör agyagtalaj jóval vízzáróbb lehet, mint egy tömör kavicsos homoktalaj, a további bizonyítás szükségtelen. Egyelőre azonban — jobb híján — a tömörséget írják elő árvédelmi töltések építésénél, bár ezzel kapcsolatban további nehézségek is vannak. Kohéziós talajoknál a tömörítés következtében előálló tulajdonságok (nyírószilárdság, összenyomhatóság, vízzáróság) nemcsak a tömörség fokától, hanem a részecskék elrendeződésétől is függnek. Nem mindegy ezért, hogy milyen módon kerül a tömörítés végrehajtásra (gyúrás, ütőhatás, vibrálás, statikus tömörítés). A tömörség minősítése viszont egy adott módon a Proctor-vizsgálattal történik, és ez; pontosan olyan tömörítést alkalmaz, amelyik a legritkábban fordul elő a gyakorlatban