Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)
1. füzet - Filipkowski Andrzej: A vízgazdálkodási mérleg időszerű kérdései Lengyelországban
Hozzászólás: A vízgazdálkodási mérleg Lengyelországban 19 — A magyar gyakorlatban a vízmérlegnek a tényleges vagy kívánatos vízkészlet-gazdálkodási helyzethez való hozzáillesztésére lenntartott s ezért csak hozzávetőlegesen meghatározott ,,vízkészlet-átkönyvelés" nevű vízmérlegelemet a lengyel gyakorlat a (2) képlettel pontosan meghatározza. Ez a vízmérlegek nagy tömegben való — esetleg gépesített — elkészítése szempontjából feltétlenül előnyös. Hátránya ugyanakkor bizonyos — a vízkészlet-gazdálkodásban sokszor szükséges — rugalmas értelmezési lehetőség, mérlegelés kizárása: vitatható pl. a (2) képlettel kifejezett azon elv, amely szerint a vízrajzilag feljebb fekvő vízhasználók vízigényének kielégítése az alsóbbakéval szemben leltétlen előnyben van. Megjegyezzük még, hogy az — először egyetlen /-edik időegységre — célszerűen kiválasztott mérlegszelvények sorozatára felírt összesítő vízmérlegek együttese gyakorlatilag egyenértékű a magyar vízkészlet-gazdálkodásban vízgazdálkodási hossz-szelvénynek nevezett vízmérlegfajtával. Az is nyilvánvaló, hogy a tanulmány 3. részében szereplő 15 mátrix egy, a magyar gyakorlatban ,,kettős vízmérlegsor"-nak nevezett vízmérleg-kombinációt jelképez. E vízmérlegmodellt Filipkowski tározórendszerek népgazdasági optimalizálással történő méretezésére alkalmazza: eljárása elvét a tanulmány 3. részében ismerteti és a 4.-ben egyszerűsített számpéldával is megvilágítja. (A módszer teljes vízpótló-rendszerek méretezésére is könnyen általánosítható.) Ez az eljárás nemcsak a magyar vízkészletgazdálkodásban új, hanem világviszonylatban is példamutató. Elméleti értékét egyáltalán nem csökkenti az a tény, hogy azok a közgazdasági számításokkal előállítandó költségfüggvények \k k(V k), D], amelyek létezését a feladat megoldhatósága érdekében fel kell tételezni, általában még nem határozhatók meg a kellő megbízhatósággal. Filipkowski eljárása legfőbb értékének azt tartjuk, hogy elméletileg szabatos, jól áttekinthető elvi megoldást ad a vízkészlet-gazdálkodási tevékenység egyik fő feladatára, a vízgazdálkodási mérleg egyensúlyát helyreállító, népgazdaságilag optimális vízpótló-rendszerek megtervezésére. Még ha konkrét alkalmazása jelenleg nehézségekbe is ütközik, máris eredményesen hozzájárulhat a szakemberek céltudatos vízkészlet-gazdálkodási szemléletének kialakításához. 2. Javaslat a lengyel vízmérlegmodell továbbfejlesztésére Az eljáráshoz — amelyei a két intézet együttműködésének keretében, kísérletképpen, konkrét magyar vízgyűjtőterületre is alkalmaztunk már — egyetlen, elvi jellegű észrevételt fűzünk. Célszerűnek látnánk, ha az eljárást a — magyar gyakorlatban általánosan elfogadott — vizhiánytürési elv érvényesítésével is kiegészítenék [2]. A lengyel módszernek ugyanis (hallgatólag) az az egyik kiindulási feltétele, hogy a vízhasználók + sgn R ,/ ^,_ v ej jelölt vízhiányait (amelyeket, a szabad vízkészletekkel együtt, а И mátrix tartalmaz) feltétlenül meg kell szüntetni, a vízhasználók átmenetileg sem tűrhetnek vízkorlátozást. Az optimális tározórendszert jelentő V*, V*,. . . , V* számcsoportot csak a fenti kiindulási feltételt kielégítő megoldások közül lehet kiválasztani. Nem kell bizonyítanunk, hogy ez a megoldás népgazdaságilag általában nem lesz optimális. Ilyen megoldást csak akkor
