Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

2. füzet - Ress Sándor: A mezőgazdasági vízügyi egységek üzemi kapcsolatainak és gazdasági hatékonyságának vizsgálata

162 Ress Sándor nagyságú ráfordítás volt szükséges. Ez a mutató-rendszer (technológiai mátrix) a termelési folyamat műszaki-technológiai színvonalára erősen jellemző. Például ahhoz, hogy a fővízkivétel ágazatában 100 Ft termelési érték létrejöjjön, 2,72 (Ft értékű saját, 21,29 Ft értékű vízrendezési, 3,79 Ft értékű ipari üzemi és 4,21 Ft értékű szállítási teljesítményt, továbbá 12,96 Ft értékű anyagi ráfordítást kell merítenie a népgazdasági ágazatoktól, míg az elsődleges termelési erőforrásokból 55,03 Ft-ot. (Munkaerőből 21,54 Ft-ot, termelési alapokból 33,49 Ft-ot.) Ezt az együtthatórendszert a II. táblázat mutatja be. A rendelkezésre álló közvetlen anyagi ráfordítások megállapítása után az első pontban közölt matematikai módszerrel (a) meghatároztuk az üzemi újratermelési folyamat bonyolult összefüggéseinek, az ún. közvetett (tovagyűrűző) hatások láncolatában előálló fajlagos ráfordítások teljes nagyságát kifejező inverzmátrixot, amely egységnyi végső kibocsátáshoz szükséges termelési érték nagyságát adja meg. A III. táblázatból megállapítható, hogy pl. a fővízkivételnek, mint ágazatnak 102,7 Ft értékű saját, 21,8 Ft értékű üzemi vízrendezési, 4,2 Ft értékű ipari, 8,3 Ft értékű építőipari és 4,8 Ft értékű szállítási teljesítményt kell felvennie ahhoz, hogy az ágazat 100 Ft árutermelést vagy szolgáltatást realizáljon. Ennek az együtthatórendszernek a segítségével az üzemi kapcsolatok teljes mértékét is meghatározhatjuk, ha lemérjük a társulati üzemágak belső és külső kapcsolatainak a szerepét a termelésben, mégpedig a teljes ráfordítási együttható sorainak és oszlopainak kummulált összegezésével. A IV. táblázatban közölt adatok ismételten aláhúzzák azt a megállapításunkat, hogy az üzemkörök közötti kapcsolatok kismértékűek. Valójában meg is felelnek egy heterogén összetételű szolgáltató egység üzemszervezési felépítésének. A belső üzemi arányok ismerete lehetővé teszi a pontosabb tervezést (megengedhető egyensúlyi terv készítés) és gyakorlatilag egy mátrix-szal való beszorzássá egyszerűsíti. Ugyanis az üzemágak belső arányainak megtartásával kiszámítható a kapcsolódó ágazatok fejlesztése, figyelembe véve az állótőke kapacitásának kihasználását. Az ilyen típusú számításoknál figyelembe kell venni, hogy egy pótlólagos végső-termék kibocsátás nem mindig jár együtt lineáris költségnövekedéssel, hanem pl. a kapacitás jobb kihasználását is jelentheti. A tervezési munkálatok egyszerűbb eseteiben azonban megnyugtató módon fel lehet használni a teljes ráfordítási együtthatók rendszerét. Erre vonatkozó példát közlök az V. táblázatban, ahol adott nagyságú árutermelési volumenhez határoztam meg a termelési érték nagyságát az első pontban közölt egyenletek alapján. 3. A gazdasági hatékonyság és befolyásoló tényezőinek vizsgálata A gazdasági tevékenység hatásfokának legáltalánosabb kifejezője a hatékonyság. A meghatározására vonatkozó elvek általában kiforrottak. A mezőgazdasági vízügyi egységeknél folyó széles körű, bonyolult, egymásbafonódó gazdasági tevékenységek hatékonysági vizsgálatára az ágazati kapcsolati mérleget használtuk fel, amelynek alapján az egyes résztevékenységek hatékonyságát és az üzemi szintű hatékonyságot befolyásoló szerepüket számszerűen meghatároztuk. Ez a hatásfok akkor a legkedvezőbb, ha a lehetőségek maximális kihasználásával a legnagyobb eredményt a lehető legkisebb ráfordítással •érjük el.