Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

Víz menti tájgondozás 121 A mérnökbiológiai vízépítési módok hazánkban sem ismeretlenek, bár még igen szúk területen alkalmazzák őket. A mérnökbiológia fogalma, feladatköre is megváltozott, kiszélesedett az utóbbi időben. Ma már a mérnökbiológiai beavatkozások nem csupán egyes tájba nem illő műszaki létesítmények elrejtésére, vagy műszaki anyagok helyettesítésére szolgálnak, hanem az a feladatuk, hogy a tájba szervesen beépüljenek, s annak életére kedvező hatást gyakoroljanak. A mérnökbiológiai munkáknak szervesen be kell illeszkedniök a vízmenti tájgondozás szemléletébe. Nem szabad csak a közvetlenül elérendő célt, partbiztosítást szem előtt tartani, hanem ennél nagyobb terület, célszerűen az egész vízgyűjtő ökologikus viszonyainak figyelembevételével kell az alkalmazott módszereket megválasztani. A biológiai partvédelem mind műszaki (hidrológiai, hidraulikai stb.), mind pedig tájgondozási szempontból előnyös. A holt, műszaki anyagokkal szembeni előnyeit az alábbiakban foglaljuk össze: — az áramló víz energiáját csökkenti, mielőtt a védett objektumot, a partot elérné; — a partot a felszínen és a felszín alatt is rögzíti (biztosítja); — a parti növényzet igen tartós és regenerálódó képessége is nagy; — a ráfordítási költségei csekélyek és esetleg hasznosítással kiegyenlíthetők; — a parti növényzet a víz öntisztítóképességét növeli; — a partnak a gyökérzet általi megkötése következtében csökken a nem kívánatos lebegtetett- és görgetett hordalék; — a vízfolyásmeder beárnyékolása gátolja a nem kívánatos vízinövények elszaporodását; — a lefolyásnak a parti növényzet általi késleltetése — legalábbis a hegy- és dombvidéken — a vízgyűjtő vízháztartása szempontjából előnyös lehet; — a természetes és a természetest megközelítő parti növényzet jelentősen gazdagítja a tájat. A fenti előnyöket a legtöbb európai országban felismerték és ezért kiterjedten alkalmazzák a biológiai partvédelmet. Elsősorban a nyugat- és keletnémet, valamint az osztrák és svájci vízügyi szakemberek alkalmazzák a gyakorlatuk során, természetesen a legtöbb elméleti kutatás is innen ered. Sokat foglalkozik a csehszlovák és lengyel szakirodalom is a kérdéssel. Érthető tehát, hogy a témakör első nemzetközi tudományos tanácskozására is Németországban került sor. Az 1967. szeptember 18 — 22. között Erfurtban megrendezett „Vízmenti tájgondozás" című szimpozionon a résztvevők és az elhangzott előadások megoszlása is — figyelembe véve a földrajzi távolságokat és politikai meggondolásokat — jól tükrözi azt, hogy mely országok viszik jelenleg a vezető szerepet a tájgondozás elméletében és gyakorlatában egyaránt. Résztvevők: Elhangzott előadások: keletnémet 62 8 csehszlovák 11 4 nyugatnémet 3 3 szovjet-észt 2 1 magyar 2 1 lengyel 1 1 holland 1 — bolgár 1 — román 1 — Hazánkban — mint már említettük — a mérnökbiológia és főként a tájgondozás gondolata és gyakorlata kevéssé elterjedt, csak elszigetelten találkozunk néhány helyi kezdeményezéssel. Műszaki munkáknál általában nem ismerték még fel a növényi építőanyagok jelentőségét és főleg a tájvédelem fontosságát. Ellenérvként a növényi építőanyagokkal kapcsolatos negatívumokat hozzák fel. Ezek kétségtelenül fennállnak, de az is tény, hogy nagy részük a helytelen telepítésből és ápolásból származnak.