Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)

4. füzet - Wisnovszky Iván: A dombvidéki kis vízgyűjtőterületeken összegyülekező árvizek számítása

536 Wisriovszkij Iván vízgyűjtőre nagyobb azonos gyakoriságú árvízhozamot ad, mint 20 km

2 kiterjedésűre. A fentieket azzal a feltételezéssel állítjuk, hogy a hazai rövid idejű csapadékok tényleges gyakorisága nem tér el jelentősen a ma alkalmazott értékektől. Ezt joggal feltételezhetjük, a hazaihoz hasonló éghajlati viszonyokkal rendelkező területeken mért és a hazánk területén mért különböző gyakoriságú záporadatok összevetése alapján. Kovács és Takács módszerét kis vízgyűjtő területeken nem célszerű alkalmazni. E számítási módszer nem ad rossz eredményeket, de értékei alacsonyak, a dombvidéki alkalmazásra számbavehető eljárásokkal számított értékek közül a legkisebbek. Ez önmagában még nem hátrány, de ezek az árvízhozam-értékek nem növelhetők, holott az áteresztő talajú vizsgált vízgyűjtőn aránylag kicsi lefolyási tényezőkkel számoltunk. Állításunk helyességét bizonyítja a IX. táblázat, amelynek értékeit vízzáró talaj feltételezésével számítottuk. A táblázatok eredményeinek vizsgálata alapján kézenfekvő a Kovács-Takács-féle árvízszámítási módszer túlzott merevsége kis vízgyűjtőkön. A tájékoztató számítások céljára szerkesztett CsermáA-képlet kis vízgyűjtőkön való használhatóságát bizonyítják az összehasonlító táblázatok. A számítás egyszerűsége ellenére e módszer jó tájékoztató eredményeket ad. Csermák kis vízgyűjtő területekre nem ajánlja árvízszámítási képletének alkalmazását. Véleményünk szerint első közelítésként egyszerűsége miatt e területen is javasolható használata, a Szokolovszkij-féle alaki tényezővel kiegészítve. E tényező némileg feloldaná a képlet merevségét és egyszerűen meghatározható adatokkal fokozná a kapott árvízhozam realitását. A Botos-módszerként feltüntetett szabványosított árvízszámítási eljárás a felsorolt eljárások között a legrugalmasabb és kétségtelenül előnye, hogy hazánkban észlelt és rendszerezett záporadatok alapján számítja a kis vízgyűjtőkön kialakuló árvíz csúcshozamát. Babos eljárásának legnagyobb hátránya, hogy két bizonytalan tényező, az összegyülekezési idő és a lefolyási tényező meghatározásán alapul, így bár a számítás tekintélyes munkát igényel, ennek ellenére eredményei nem megbízhatóbbak a többinél. Az összegyülekezési idő meghatározására szolgáló képletek eredményei a vízgyűjtő közel átlagos alaki viszonyai között nem adnak jelentős eltérést, jóval nagyobb a lefolyási tényező meghatározása során elkövethető hiba. Példáinkban a Kenessey-íéle lefolyási tényező a

f

t = 0,38, illetve 0,54; a Markó által közel sík vidékre ajánlott lefolyási tényező Schoklitsch redukciós táblázatával javítva pedig a

5 = 0,65, illetve 0,82. A kettő közel 100%-kal tér el egymástól! Kenessey nagy vízgyűjtő területekre szerkesztette a tényezőket, ahol a csapadékhevesség hatása elenyésző és nem számolt azzal, hogy a csapadékhevességgel együtt nő a lefolyási hányad, ami kis vízgyűjtőkön nem elhanyagolható befolyásoló körülmény. A hagyományosan használt lefolyási tényezőt azért is el kell vetnünk a dombvidéki kis vízgyűjtőinken kialakuló árvízhozamok számítása során, mert annak teljesen ellent mondanak Ven Te Chow lefolyási észleléseket figyelembe vevő lefolyási tényezői. A kétféle lefolyási tényező értékek merőben eltérnek egymástól. Ven TeChowárvízszámítási segédleteit csak a a >0,60lefolyási tényezőkre szerkesztette meg. Kis vízgyűjtőkön tehát nem is számol a lefolyási tényező 0,60-nál alacsonyabb értékével. Ha ezt összehasonlítjuk Mattyasovszky, Markó és Schoklitsch