Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)
1. füzet - Petrovics Nikola: Duna-Tisza-csatorna építése a XVIII. században
Duna—Tisza-csatorna 15 átfutott, de mielőtt még véglegesen jóváhagynák, bonyolult folyamaton kell átjutni, amely elnyúlik egész az 1792. év második feléig. Ami a Kiss fivérek tervének a műszaki megvalósíthatóságát és gazdasági célszerűségét illeti a dolog egészen világos volt, de a követelt privilégiumok kérdése a magyar nagybirtokos arisztokrácia feudális jogaiba ütközött, ezért kérték annak az állami szervnek a véleményét — a Magyar Kamaráét és a Helytartóságét —- amely ezt a társadalmi osztályt képviselte. Mielőtt folytatnánk az ismertetést, mondani kell még valamit Kempelen érdekes személyiségéről is, aki azonnal megértette a terv jelentőségét és azt melegen ajánlotta. Kempelen Farkas (1734—1804) az osztrák abszolutizmus idején nemcsak magasrangú funkcionárius volt, hanem azonkívül neves matematikus, fizikus és feltaláló is, akit ismertek a császárság határain kívül is. Az osztrák adminisztrációban különféle felelős állásokat töltött be a XVIII. század második felében. Többek között ő irányította a budai királyi vár építését, azután a magyarországi sókereskedelmet. Ebben az állásban alkalma volt megismerkedni azokkal a nehézségekkel, amelyekkel a sókereskedelemnek meg kellett küzdeni a rossz szállítási viszonyok miatt. Ezért azonnal észrevette azokat az előnyöket, amelyeket a Duna—Tiszacsatorna biztosítana. Kempelen volt a Schönbrunn-i császári kastély szökőkútjainak is a tervezője és állítólag a gőzkotrókat is ő konstruálta, amelyeket később felhasználtak a Duna—Tisza-csatorna földmunkáinál 2 0. Továbbá olyan gépezetet is konstruált, amely néhány szótagot is ki tudott mondani, és végül a híres sakkjátszó gépet is egy török ruhába öltöztetett robot formájában, amely igen sok ismert sakkozóval játszott, sőt II. Frigyessel, I. Napóleonnal is, és minden esetben győzött 2 1. Amikor a Kiss fivérek megtudták, hogy a javaslatukat Bécsből Budára irányították, azonnal odasiettek ők is, hogy meg tudják adni a szükséges felvilágosításokat a Helytartóságnak és a Magyar Kamarának, mielőtt még a közös tárgyalást megtartják, amelytől nagymértékben függött a tervjavaslatuk sorsa. Az ő budai tartózkodásukat két dokumentum tanúsítja, amelyek részletesen magyarázzák a kedvezmény követeléseket, különösen a szállítás vonatkozásában. Az első dokumentum 1792. január 16-án, Budán készült 2 2, és elsősorban részletesebb adatokat tartalmaz a sószállításokról. Kiss József és Gábor irányában követelést tartalmazott, hogy közöljenek ezekről pontosabb adatokat, de azok nem tudtak pontos választ adni arra a kérdésre, hogy milyen mennyiségű sót szállítanak az eszéki, mohácsi, bajai, gradistai, pesti és budai sóraktárakról. Az általuk megadott adatok csak többé-kevésbé pontos becslések. Ügy becsülték, hogy a felsorolt sóraktárakról évenként 600 000 q sót szállítanak és úgy ítélték meg, hogy ebből a mennyiségből a parasztok önkéntesen mintegy 160 000 q-t szállítanak évenként. Mivel egy parasztszekérre átlag 12 q-t lehet felrakni, a Kiss fivérek szerint, az utakon napi átlag 1200—1300 szekér fog a jövőben sót szállítani. A Kiss fivérektől azt is követelték, hogy adjanak kimutatást a szállítási egységárakról az egyes nagyobb sókihordó állomások között, amit azok teljesítettek (I. táblázat). Az első négy állomásra az 1791-ben érvényes árakat adták meg, míg az utóbbi hármat csak becsülték. A szóródási veszteséget illetőleg, ami a társaság hajós személyzetének hibájából származna, a Kiss fivérek elfogadták a szokásos mennyiségeket. A kincstári szállításokat illetőleg, amire szintén elsőbbségi jogot követeltek, a
