Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)
2. füzet - Kienitz Gábor: Vízgyűjtők rendszervizsgálata és a belvízjelenség
"1228 Kienitz Gábor Összefoglalva az elmondottakat, a folt-vízgyűjtő összegyülekezési folyamatának eredményeképpen kialakul egy belvízfolt, amelyben minden időpontban a (16) integrálásával kiszámítható vízmennyiség van, és ezzel foglalkozunk az összegyiilekezés harmadik fázisában. Kielégítő egy síkvidéki vízgyűjtő második fázisú összegyülekezése, ha annak végén nem marad vissza a területen holt-belvízmennviség (azaz nem maradnak vízállásos területek), hanem a vizek oly módon koncentrálódnak, hogy további levonulásukhoz lehetőség van. 3. fázis. A belvízfolt-lánc összegyülekezése. A belvízfolt-lánc rendszervizsgálatánál először egyetlen foltot fogunk fel egy rendszernek, majd az egymás alatti szinteken elhelyezkedő foltok sorozatát fogjuk össze egyetlen rendszerbe. A megoldást most is a (13) megfelelő alkalmazása adja. Lássuk először egyetlen folt vizsgálatát. A belvízfolt felszíni és felszín alatti vízkészlete a folt saját vízgyűjtőterületéről kap utánpótlást a második fázisban leírt módon; de ugyanakkor egy nála magasabb szinten levő folt vize is átfolyhat belé (az általánosság kedvéért felszíni és felszín alatti vízmozgással). E két táplálás összege lesz tehát az x(t) betáplálási függvény. Azonban az egyes fázisok időbeli elhúzódása tekintetében már hivatkozott nagyságrendi különbségek miatt azzal a közelítéssel élünk, hogy a folt kiürülését annak összegyülekezésének végétől kezdődően számítjuk, vagyis a folt kialakulásától. így a betáplálási függvény egy belvízfolt-lánc legfelső foltjánál 0 értékű lesz, az alacsonyabb szinteken fekvő foltoknál pedig rendre a fölöttük levő folt qi elfolyási függvényével lesz azonos. Az S tározás természetesen a folt vízkészlete lesz, amelynek két nevezetes értékét szükséges definiálnunk. Az egyik S 0, azaz a kezdeti tározás értéke, amely a folyamat során változásokat szenved. A másik pedig S h, a folt holt-belvízmennyisége, mely ugyanolyan jellegű, mint a második fázisban tárgyalt tócsákbeli holt-belvízmennyiség; ezért is célszerű ugyanennek a jelölésnek a megtartása (csak vigyázni kell a megemlítésnél, hogy melyik fázis, a tócsák vagy a foltok Sójáról van-e szó). Belvízfolt esetén S h azt a foltbeli (felszíni vagy felszín alatti) vízmennyiséget jelöli, amelynek az elfolyását egy geodéziailag rögzíthető, vagy valamilyen gradiens-értékkel megadható küszöb megakadályozza, s így az csak párolgás és beszivárgás útján ürülhet ki. Azt az időtartamot, amelynek során a kezdeti S 0 S h-ra csökken le, t h-val jelöljük. Ami q p-1 és q s z-1 illeti, ezek jelen esetben a belvízfolthoz tartozó felszíni és felszín alatti térségből, valamint az alsóbb folt eléréséig tartó felszíni és felszín alatti útszakasz térségéből történő párolgását, illetve beszivárgását jelentik az S mennyiségnek. E két tagot q v veszteséggel való ürülés elnevezéssel összevonjuk. Ezzel kapcsolatban csak annyit szükséges megjegyezni, hogy adott viszonyok között, ugyanazon a területen, azonos talajviszonyoknál — egy belvízhullám időszakában — gyakorlatilag egy állandó körül ingadozik q v fajlagos (pl. m 3/nap-m 3-ben kifejezett) értéke. Párolgás szempontjából ez viszonylag azonos meteorológiai körülményekkel indokolható, míg beszivárgás szempontjából azzal, hogy az /(/) beszivárgás a foltoknál és a köztük levő vízmozgási sávban már elérte állandónak tekinthető f c értékét. A Mirhó—Gyolcsi kísérleti belvízöblözetben 1967-ben végzett belvízfolt kísérletek eredményei [15] is arra mutatnak, hogy q v-1 egy időszakban állandónak véve nem követünk el érzékelhető hibát. A belvízfoltból való qi elfolyás jellegét ugyanolyannak tételezzük fel, mint amilyennek mind az első, mind pedig a második fázisban tekintettük a víz mozgását, tehát a (14) egyenletekkel leírhatónak. A (14/6) egyenletet illetően meg kell jegyezni, hogy itt általában vízzel telített fedőrétegről lévén szó, a felszín alatti
