Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)

1. füzet - Szőcs József: Az 1965-66. évi téli-tavaszi belvízvédelem Magyarországon

Az 1965—1966. évi belvízvédekezés 25 ság területén a belvízborítások (72 000 kh) 9/10-e egy hónap alatt már felszabadult a víz alól, két hónap múlva pedig mindössze 200 kh-t tettek ki a kisebb, nem összefüggő vízfoltok. Fentiek ellenére mégis súlyosan érintette a tavaszi belvízjárás különösen a sarkadi járást, a békési járás keleti felét és a szeghalmi járás déli részét. Ennek okát vizsgálva arra a megállapításra jutunk, hogy a rendkívüli elöntéseket és kritikus helyzetet elsősorban a magyar—román határon átfolyó közös érdekű belvízcsatornák engedélyezettnél lényegesen nagyobb vízhozamai okozták. A Fekete- és Sebes-Körös között az országhatáron levő volt lokalizáló gát mögött — román oldalon — több km mélységben a belvizek nagymértékben felszaporodtak, és a határgát átvágásain egyes helyeken már átömlöttek. Miután ezeknek az átvágásoknak mélypontjai mintegy 0,5 — 0,8 m-rel emelkednek a terepszint fölé, attól kellett tartani, hogy e szintkülönbség által tartott nagy tömegű belvíz magyar területre zúdul. Különösen kritikus volt a helyzet — már február 10-én — a Kölesér-i csatorna depóniái mentén, melyek a terep felett már több mint egy méteres vizet tartottak, a víz már több hetyen átfolyt és nyúlgátak építésével kellett a szakadást megakadályozni. A nyúlgátalás mellett a csatorna kiöntését csak azzal sikerült megakadályozni, hogy a víz egy részét a Határér-i és Gyepes csatornák szögletében levő, ún. Bajkán-zugba engedték be. A határgát és Kölesér depóniájának szakadása esetén Mezőgyán, Geszt, Újszalonta, Sarkadkeresztúr, Méhkerék, Kötegyán és Sarkad községek is veszélyeztetve lettek volna. E kritikus helyzetben szükségessé vált a határgát átvágásainak elzárása, valamint a Kölesér depóniájának a megerősítése. A megtett intézkedésekkel a román területi vizek betöréseit sikerült megakadályozni. Ugyancsak román eredetű víz hatására a Nagytóti— Toprongyos csatorna bal parti depóniáján folyt át a víz és elöntéssel fenyegette Zsadány községet. Ezt azzal sikerült megakadályozni, hogy a csatorna vizét az új Biharugra-i halastavakba vezették át és ezáltal mintegy 3 millió nv* belvíz elhelyezését lehetett biztosítani. A román határ mentén bekövetkezett vízállásokból és vízhozamokból (III. táblázat) arra lehet következtetni, hogy a román területek vizei korlátozás nélkül folytak le magyar területre. Erre lehet következtetni a 14 — 15. ábrákon látható elöntésekből is, mert szinte az egész magyar-román határ mentén kritikus helyzet keletkezett. Mivel semmi hatását sem lehetett tapasztalni a román oldalon megtett vízvisszatartási intézkedéseknek — a magyar terület további elöntésének megakadályozása és a közös érdekű vízilétesítmények védelme érdekében — kénytelenek voltunk elrendelni a vizek fogadásának korlátozását. Első lépésként csupán a meglevő tiltókat zárták oly mértékben, hogy a szabályzatban előírt vízhozamok továbbra is lefolyhassanak. Mivel a közös érdekű csatornák túlnyomó részénél ilyen tiltózási lehetőség nincs, a február 13-a után előállott válságos helyzetben az Igazgatóságok kénytelenek voltak ideiglenes vízhozamszabályozó müveket létesíteni. Ezek a művek általában a határhoz legközelebb eső műtárgyaknál (áteresz, híd stb.) készültek oly módon, hogy az átfolyási nyílásokat pallókkal leszűkítették úgy, hogy az engedélyezett vízhozam átfolyása továbbra is biztosítva legyen. Az említett módon nem lehetett elzárást biztosítani a Kölesér-i és a Szárazér-i csatornán. A Köleséren az árvédelmi osztag február 18-án Pátriával kísérelte meg a meder szűkítését, azonban a nagy víztömeg miatt ezt nem sikerült végrehajtani, így a fennállott kényszerhelyzetben kőgát építése vált szükségessé, melynek bukószerűen kialakított és rendszeresen változtatott szelvényén az engedélye-