Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

Ismertetések 307 A Kalifornia Főcsatorna A vízszállító rendszer legfontosabb eleme a San Joaquin folyó völgyének nyugati peremén végighúzódó, kereken 710 km hosszú Kalifornia Főcsatorna (California Aqueduct), amely évente 5,2 milliárd m

3 minimális garantált vízmennyiséget, vagyis az egész év folyamán egyenletes vízszállítást feltételezve 165 m

3/s vízhozamot juttat az állam észalii, vízben bővelkedő részéről a déli részen 32 felhasználó társulat részére. A Főcsatorna első, 108 km hosszú szakaszát, az Északi San Joaquin szakaszt, 12,2 m fenékszélességgel, 1:1,5 hajlású rézsűkkel, kereken 10 m vízmélységgel, 290 m

3/s vízhozamra építették ki. A szelvényt 10 cm vastag, vasalatlan betonburkolattal látták el. A burkolatot 3,8 m oldalhosszúságú négyzethálóban szigetelt dilatációs hézagok szakítják meg. A San Luis szakasz hossza 173 km. A kiépítési vízhozam 370 és 236 m

3/s, ennek megfelelően a fenékszélesség 33,5 és 15,3 m, a vízmélység 11,3 és 8,2 között változik. Az oldalrézsűk hajlása 1:2. A szelvényt 12 cm vastag betonburkolattal látták el. A 194 km hosszú, Déli San Joaquin szakaszon a betonburkolatú csatorna kiépítési vízhozama 236-ról 125 m

3/s-re csökkent. A Buena Vista, Wheeler Ridge és Windy Gap szivattyútelepek összesen 292 m emelőmagassággal emelik a vizet a Tehacliapi szivattyútelephez. A csatornaépítést ezen a szakaszon összesen 90 km hosszban, a talajvíz hatására bekövetkező roskadás nehezítette, ami helyenként 3,3 m-t is elért. A nehézséget „hidrokonszolidációnak" nevezett eljárással hidalták át. Lényegileg nyelőkutakkal ellátott sekély tavakat alakítottak ki és ezeket 2 — 6 hónapig feltöltve tartották, majd a csatorna építése előtt, a roskadási folyamat lejátszódása után, kiszárították. A viszonylag rövid, mindössze 19 km-es Tehachapi-szakasz jelenti a hasonló nevű hegygerinc alatti átvezetést. A Tehachapi szivattyútelep — a Vízrendszer 19 szivattyútelepe közül a legnagyobb — 14 db 4 fokozatú, egyszeres beemelésű szivattyúja egyenként 9,0, összes 116 m

3/s vízhozamot szállít, 380 m nyomómagassággal, a 968 m szintre. A motorok névleges teljesítménye 663 MW, évi energiaigényük az előirányzott kereken 2,8 milliárd m

3 víz szállításához mintegy 5,5 milliárd kWó. A gerincvonulat alatt négy, 13 km összhosszúságú, 7,5 és 6,1 m között változó átmérőjű alagút hatol át. A főcsatorna ezután a rövidebb nyugati és a hosszabb keleti ágra oszlik meg. A keleti ág 158 km hosszú nyílt csatornából, 58 km hosszú csővezetékből és 6,5 km hosszú alagútból tevődik össze és 3, összesen 138 MW beépített teljesítményű erőtelepen, valamint egy szivattyútelepen áthaladva vezet a 36 m magas földgáttal kialakított, 123 millió m

3 befogadóképességű Perris tározóba, amely egyszersmind a vízszállítórendszer végpontját jelenti. A nyugati ág 42 km hosszú és kereken 100 m

3/s vízhozamot szállít a 430 millió m

3 befogadóképességű Castaic tározóba, amely Los Angeles vízigényét elégíti ki. A nyugati ágra telepített szivattyús energiatározó 1200 MW beépített teljesítménnyel hasznosítja a szintkülönbséget. A San Luis szakasz A San Luis szakaszon kapcsolódik egymáshoz a Bureau of Reclamation Central Valley és San Luis rendszere, valamint a Kaliforniai Vízrendszer. Ezen a szakaszon a íontosabb műtárgyak a San Luis völgyzárógát és tározó, a szivattyús-tározó erőmű, az alsó medence és a „18. mérföld"-szivattyútelep. A Vízrendszer második nagy tározójának, a San Luis völgyzárógát 2,1 km

3 térfogatú tározónak feltöltését 1967 januárjában kezdték meg. A közelítően 6,5 km hosszú, réteges szerkezetű gátba 61 millió m

3 tömörített föld- és kőanyagot építettek be. A gát mintakeresztszelvényét a 4. ábra tünteti fel. A gát legnagyobb szerkezeti magassága az alapozási sík felett 132,5 m, az eredeti terep felett 97,5 m. Legnagyobb talpszélessége 730 m, koronaszélessége 9,5 m.