Vízügyi Közlemények, Kivonatok, 1965

4. Az 1965. évi dunai árvízvédelem tapasztalatai és a gátak megerősítésének kérdései - 4.1. Breinich Miklós: A dunai árvíz elleni védelem tapasztalatai és értékelésük

296 Breinich Miklós saink azonban korlátozottak, így a töltések védőképessége ma még korántsem kielégítő és az egyenlő biztonság még nem valósult meg. Az árvíz tehát nem egyforma mértékben terhelte a védvonalakat. Voltak olyan töltésszakaszok, ahol a víz már elérte vagy meghaladta a töltéskoronát, így nyúlgátat kellett építeni és voltak szakaszok, ahol még 1—1,5 m biztonság volt az árvízszint felett Azokon a szakaszokon, ahol a korábbi években a töltéseket megerősítették, lényegesen kisebb arányú védekezésre, egyes helyeken mindössze fokozott őrszolgálatra került sor, azokon a szakaszokon viszont, ahol a tervezett erősítéseket még nem végezték el, csak az erők országos méretű mozgósításával, emberfeletti erőfeszítéssel sikerült a katasztrófát elhárítani. Az alábbiakban az árvíznél alkalmazott védekezési módszereket és az azokkal szerzett tapasztalatokat ismertetem, foglalkozom az árvédelmi anyagok, felszerelések és eszközök korszerűsítésével, valamint a szervezési kérdésekben szerzett tapasztalatokkal. 1. Védekezési módszerek és az azokkal szerzett tapasztalatok Az 1965. évi dunai árvíz alatt a 610 km hosszú védvonalon a gát koronáját meghaladó árvíz; a töltéstest átázása következtében keletkezett rézsűmegcsúszások, lekagylósodások, végül a töltés alatti szivárgás hatásaként jelentkező fakadóvizek, buzgárok és talajtörési jelenségek ellen védekeztek. A kedvező időjárás következtében hullámverés miatti védekezésre nem került sor. A gát koronáját elérő vagy azt meghaladó vízszint elsősorban a szentendreszigeti védvonalon állott elő, de voltak Mohács alatt is olyan szakaszok, ahol a vízállás hosszú ideig színeit a gátkoronával (1. ábra). A magas víz ellen hagyományos módon — többsoros homokzsákból készült — myúlgátat építettek. Ugyancsak nyúlgáttal védekeztek olyan szakaszokon is, ahol eddig a magas part miatt árvédelmi töltések nem voltak, de amelyek most a rendkívüli vízállás következtében víz alá kerültek volna. A nyúlgátak néhol 40—60 cm-es vizet is tartottak jó eredménnyel. Igen hasznosnak bizonyult a vízfelől alkalmazott fóliaborítás. A homokzsákokra terített és alul-felül homokzsákkal rögzített fólia tökéletes vízzárást biztosított, egyidejűleg a nyúlgát keskenyebb szelvénnyel készülhetett. A korábbi dunai árvizeknél előfordult, hogy a töltés tetején lévő 50—60 cm vastag elöregedett, szivacsos rétegekben keresztirányú vízáramlás indult meg és végzetes alámosást okozott a nélkül, hogy a víz végülis elérte volna a korona szintjét. Az 1965. évi árvíznél ilyen jelenséget nem észleltek, a töltések jól állták a koronával színelő, vagy nyúlgáttal tartott vizet, ami valószínűleg annak a következménye, hogy a töltésen végighaladó gépkocsik a koronát jól tömörítették. A védekezés alatt állandó gréderes koronaegyengetés is folyt.