Vízügyi Közlemények, Kivonatok, 1965
3. Az 1965. évi dunai árvíz elleni védelem a magyarországi Dunaszakaszon - 3.1. Sipos Béla: Az árvízvédelem országos szervezése és az 1965. évi árvízvédekezés
146 Sipos Béla és ezen belül kialakított egységes árvízvédelmi szervezet mind szakmai tudás, mind anyagi felkészülés tekintetében ütőképes. Ahhoz, hogy a mai magyar árvédelmi szervezet helyesen értékelhető legyen, a védőművek és a védekezési felkészültség mai fejlettségi állapotához ismerni kell a fejlődés egyes állomásait is. A szervezet fejlődésében három időszakot különböztethetünk meg, éspedig 1.) az 1846—75, 2.) az 1875—1945 és 3.) az 1945-től napjainkig terjedő időszakot. A második időszak feladata az első időszakban kezdetleges méretekre kiépített védvonalak további erősítése volt figyelemmel a töltésezés folytán megemelkedett árvízszintekre. A mentesített ártereken olyan fejlődés indult meg (település, mezőgazdaság, ipar, közlekedés stb.), ami az árvízi biztonság fokozását elkerülhetetlenné tette. Az első két időszakban a mai Magyarország területén összesen 195 millió m^ föld épült be (1965. ev végéig az összes beépített földmennyiség 210 millió m 3 volt) a kereken 3800 km hosszú védvonalakba, mintegy 8 milliárd forint értékben. Ezek a védművek az akkor mértékadónak tartott vízszínekig 2,3 millió ha mélyfekvésű árteret biztosítottak a kiömlő árvizek ellen. Ezen a területen a beruházott népgazdasági vagyon 88 milliárd Ft-ra volt becsülhető. Ebben a két időszakban 1945-ig 70 árvíz, kereken 3,6 millió ha területet öntött el. A kárstatisztika becsült értékeit közelebbről elemezve megállapítható a kitört árvizek számának és az elborított területnek, valamint az okozott kár értékének tetemes csökkenése, ami kétségkívül a védművek megerősítésének következménye. Ugyanakkor azonban a fajlagos kár fokozatos növekedése az árterek értékemelkedésének a következménye, ami napjainkban — az iparosítás korszakában — rohamossá vált. 1945 évtől számíthatjuk az árvízvédelem kialakulásának harmadik időszakát, amely lényegileg a második időszak célkitűzéseinek más alapokra helyezett folytatása. Ez a folyamat különösen az 1954. évi dunai árvíz levonulása után erőteljesen meggyorsult. Az árvízvédekzés feladatkörét Magyarországon 1948 előtt a FöldMűvelésügyi Minisztérium felügyelete alatt álló árvízmentesítő társulatok látták el. Az árvizektől elhódított hatalmas termőterületek biztonságának fokozása azonban nem helyi jelentőségű, hanem elsőrendű országos ügy, mely az egész népünk sorsára súlyos kihatású. Ezért az ármentesítés országos feladata már nem volt tovább a társulatokra, az ingatlantulajdonosok érdekképviseleti szervezetére bízható, és elkerülhetetlenné vált az árvízvédelmi főművek állami kezelésbe vétele. Az 1948. évben megalapított Országos Vízgazdálkodási Hivatal, majd jogutódja a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium XIII. főosztálya, és 1953. évtől az Országos Vízügyi Főigazgatóság céltudatosan fogott hozzá egyrészt a védművek műszaki állagában, másrészt a védelmi szervezetbeli fennálló hiányok számbavételéhez. A földmunkákban mutatkozó nagy hiányok gyors megszüntetését az ország anyagi erőforrásai nem tették lehetővé. A védekezési szervezet kialakítása és tökéletesítése azonban gyorsabb eredménnyel biztatott. A mai szervezet kialakításához az 1954. év óta folytatott négy rendkívüli árvízvédekezés tapasztalatai is hozzájárultak.
