Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)

3. füzet - Bogárdi István-Gáspár László: Vizsgálatok a helyi talajok stabilizálásával készült szivárgásgátló rétegekre

Vizsgálatok szivárgásgátló rétegekre .353 gyakran előforduló iszapos-homoktalajok higitott bitumennel vagy cementtel és erőművi pernyével kedvezően stabilizálhatók. Az alapanyagokra vonatkozó talajmechanikai vizsgálatok ismertetése után összefoglaltuk az elterjedtebb talajstabilizálási eljárásokat, majd a fontosabb stabilizáló anyagokat. A különböző összetételű talajkeverékeket szilárdsági (bitumenes stabilizációnál a Marshall-stabilitás, egyébként egyirányú nyomószilárdság) és áteresztőképességi jellemzőik alapján (Marshall-hengerekben és nyomótartályokban mért к tényező) hasonlítottuk össze. Az időjárás okozta igénybevételek hatását gyorsítva vizsgáltuk. Ennek érdekében UV sugárzást és fagyasztás-felengedés sorozatot (a felengedési időszakban vízalatti tárolással) alkalmaztunk. Hígított bitumenes stabilizációra vonatkozólag megállapítottuk, hogy az iszapos homoktartományban 7% HB-0 és 4% С 400-as cementadagolással 5 • 107——106 cm/s к tényező érhatő el 30 napos korban és később а к tényező tovább csökken. Az iszapos-homokos kavics talaj esetén kevesebb cementtel (2%) és sűrűbb higitott bitumennel (HB-1) is jó eredményt kaptunk. A szivárgásgátlási szempontból optimális víztartalom (12—15%) nagyobb, mint a tömörítési kísérlettel meghatározott érték (9%). A stabilizált talaj szilárdsága és rugalmassága lényegesen meghaladja az útépítésben előírt követelményeket. Az UV sugárzás hatására a Marshall-stabilitás növekedett, a rugalmasság csökkent, és а к tényező kissé növekedett. A fagyasztási ciklus után a szilárdság csökkent, az áteresztőképességi együttható kb egy nagyságrenddel emelkedett. Megállapítható volt, hogy a gyorsított időjárási hatások a stabilizált talaj tulajdonságait a megengedett határon belül rontották. A pernyével történő talajstabilizálással kapcsolatban háromféle megoldást vizsgáltunk. A bázikus pernye önmagában nem alkalmas talajstabilizálásra, mert a keverék víz alatt elveszti szilárdságát és áteresztőképessége fokozatosan növekszik. A savanyú vagy közepes mésztartalmú pernye és cement együttes alkalmazása (5—10% pernye, 4% С 500-as cement) kedvező eredményekre vezet: fokozatosan csökken а к tényező (k

m nap öä 10~

7 cm/s) és növekszik a szilárdság. Kísérletekkel igazoltuk, hogy a bázikus pernye alkalmas bitumenes stabilizáció hidraulikus pótanyagának helyettesítésére. A 4% С 400-as cement helyett 6% inotai pernyével és 7% НВ-0-val készített próbatestek к tényezője 112 napos korban már 5 • 10~

7 cm/s. A vizsgált iszapos homok tartományban a cementstabilizáció szivárgásgátlási szempontból kedvezőtlenebb, mint a bitumenes, vagy pernyés stabilizáció. A szilárdsági jellemzők alapján kiválasztott 9% С 500-as cementtartalmú talajkeverék к tényezője 9 • lO"

6 — 2 • 10"

5 cm/s. A talajstabilizáció építéstechnológiája kétféle lehet. A helyszíni keverés (mix in place) során alkalmazott géplánc a keverést a talaj felszedése nélkül végzi. Bemutattuk a hazai gyakorlatban elterjedt gépláncot, amely Howard rendszerű talajmaróra épül. Helyszíni keveréssel — esetleges kisebb átalakítások után — rézsűfelületeket is lehetne stabilizálni. A vízépítésben gyakran előforduló kis- és szabálytalan keresztszelvények (öntözőcsatornák) esetén a központi keverés léphet előtérbe, ahol a talajt és a kötőanyagot kényszerkeverőbe adagolják és keverés után beépítik. Hazai talajstabilizáló géplánc gazdaságossági vizsgálata azt mutatta, hogy a géplánc költség és teljesítmény adatait a munkahelyek nagysága nagy mértékben 3 Vízügyi Közlemények