Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)

3. füzet - Bogárdi István-Gáspár László: Vizsgálatok a helyi talajok stabilizálásával készült szivárgásgátló rétegekre

326 Bogárdi I.<—Gáspár L. Még nagyon kezdeti stádiumban vannak azok a kutatások, amelyek azt vizsgálják, hogy a hazai erőművekben nagy mennyiségben keletkező, különböző összetételű barnaszénpernyék alkalmasak-e a szükséges cement, ill. mész-adagolás részben vagy esetleg egészben való helyettesítésére. Az útpályaszerkezetekben felhasználásra kerülő stabilizált talajrétegeknek meghatározott szilárdsági, ill. — bitumenes stabilizáció esetében — megfelelő stabilitási, továbbá minden esetben bizonyos víz- és fagyállósági előírásokat kell kielégítenünk. [1]. A talaj stabilizáció vízépítési felhasználásakor általában csökkennek a szilárdsági és stabilitási igények, de nagyobbak a vízállóság és főleg a vízzárás vonatkozásában fellépő követelmények, így a legkedvezőbb kötőanyag-szükséglet némileg megváltozik. A talajstabilizáció kivitelezési technológiáját illetően a vízépítési munkahelyek nagy részén meg kell oldani a rézsűk stabilizálását. Különleges stabilizáló célgépek hiányában ezért előtérbe kerülhet a stabilizáció anyagainak keverése (a közeli anyaglelő helyeken, kényszerkeverőkben),majd helyszínre szállítása és beépítése. A vízépítésben eddig a stabilizált talajrétegeket elsősorban összetett burkolatok alaprétegeként alkalmazták. [2]. Hígított bitument a vízépítésben csak ott szabad felhasználni, ahol a higítószernek alkalma és elég ideje van elpárologni. Franciaországban a Rhonon, Donzere-Alondragonnál a parti rézsüt bitumennel stabilizáltákA tapasztalatok szerint ez a burkolat az altalaj alakváltozásait repedés nélkül követi és ellenáll az időjárás okozta hatásoknak. Az Amerikai Egyesült Államokban az egyik 6,8 m magas gát vízfelőli oldalát „mix in place" eljárással készített és tömörített cement-talaj keverékkel burkolták (Bonny Dam, Colorado). 10 évvel az építés után végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a stabilizált talaj szilárdsága a kezdeti értékhez képest növekedett. Provance-ban (Franciaország) csatornákat szigeteltek talajstabilizálással. A 10 m magas rézsüket földnyesőkkel alakították ki. A kiszáradt löszrögöket stabilizálás előtt juhlábhengerekkel aprították és talajmaróval porították. A tömörítést bütykös hengerek végezték [3]. Összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy ha a stabilizált talajt önálló szivárgásgátló rétegként kívánjuk alkalmazni, akkor a helyi talajt — ellentétben az útépítés szilárdsági követelményével — elsősorban vízzárási funkciók betöltésére kell alkalmasabbá tenni. Mivel azonban ez a két különböző igény hasonló kötőanyagokkal és technológiával érhető el, vizsgálataink során az útépítési eredményeket és tapasztalatokat figyelembe vettük, szivárgási kísérletekkel kiegészítettük és így a vízépítés sajátos követelményeinek megfelelően módosítottuk. • II. A KÍSÉRLETEK SORÁN FELHASZNÁLT TALAJOK ÉS STABILIZÁLÓ ANYAGOK 1. Talajfajták Kísérleteink legnagyobb részét folyóink árterületére jellemző olyan iszapos homok fedőrétegekkel végeztük, amelyek a 2. ábrán látható szemeloszlási tartományba esnek. Meg kell jegyeznünk, hogy a különböző helyekről és időpontokban végzett mintavétel alkalmával a kiemelt talajminták szemeloszlási adatai a megadott tartományon belül változtak, ennek megfelelően a kötött talajfrakció állapothatárai sem voltak azonosak. Minthogy azonban különböző talajminták