Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

'292 Ismertetések így a régi és az új falazat összeépítését, a vízszint emelésének és az iszap lecsapolásának lehetőségét. A gát fontosabb adatai a három építési fokozatban: Eredeti gát I. magasítás II. magasítás Tározott víz (millió m

3> 1 065 2 400 5 600 Gátkorona hossz (m) 1 950 1 982 2 129 Legnagyobb vízlépcső (m) 21,5 26,5 35,5 Az alapozási sík íeletti magasság (m) 38,8 43,8 52,8 A falazat tömege (m

3) 545 000 1 057 000 1 477 000 Öntözőcsatornahálózat Egyiptomban mintegy 22 000 km hosszú öntözőcsatornahálózat szállítja a vizet a gazdaságok részére. A csatornák egy része mélyvezetésű, melyből emelni kell a vizet. A vízemelést a fellah még most is legtöbb esetben egyszerű, ősi módszerekkel, kézi vagy állati meghajtású szerkezetekkel végzi (pl. vedersorok, láncok, Archimédeszcsavar stb.). Az öntözési idény április közepétől augusztus végéig tart, 18 napos fordulókkal. A 18 nap után 2—3 nap szünet következik. A folyó nagyvize általában augusztus 20-tól december közepéig tart. Az elárasztás ekkor 15 napos fordulóval történik: 5 nap teljes, 5 nap csökkentett elárasztás, 5 nap szünet. A téli szünet márciusigtart. Ekkor végzik a csatornák karbantartását, javítását, az árvízi károk helyreállítását és a terepegyengetést. Április első felében 15 napos tavaszi előárasztást végeznek. Az alkalmazott árasztásos módszer a talajvízszintet károsan emelheti. Ezért az öntözéssel párhuzamosan lecsapolórendszerre van szükség. Különösen fontos ez a Delta-vidéken és Közép-Egyiptomban. Felső-Egyiptomban ilyen Veszélyt nem tapasztaltak. Alsó-Egyiptomot a lecsapolás szempontjából két részre oszthatjuk: a tengerszint felett 3 m alatti és feletti területre. E szint alatt fekvő részről a lecsapolt vizet csak emeléssel lehet eltávolítani. A mellékcsatornák torkolatában építettek kisebb szivattyútelepeket, míg a főcsatorna már gravitációsan vezeti a vizet a befogadóba (a tengerbe, vagy tavakba). A gát megépülte után a szivattyútelepek számát természetesen növelni kell. A talajvízszint optimális mélységét 1,5 m-ben szabták meg, és így 1936—1957 között újabb 25 szivattyútelep épült. 1958-ban ezt az értéket 1,25 m-re csökkentették és 1968 ig 68 millió egyiptomi fontot (1 egyiptomi font = kb 2,8 dollár) irányoztak elő az új lecsapolási munkák elvégzésére. Az eddig épített főcsatornák kihasználási foka csak kb. 70%-os, mert a belső (magántulajdonban levő) csatornahálózat kialakítása nem haladt kellő ütemben. 1956-ban törvény jelent meg, mely szerint a lecsapoló hálózat építésére 20 éves hitelt biztosítanak. A korábbi — sok termőterületet (kb. 12%-ot) elfoglaló — csatornák helyett újabban dréncsőhálózatot építenek. 1963-ig 12 000 km lecsapolóhálózat épült. Az ötéves terv (1960—1965) 20 millió egyiptomi fontot irányoz elő szivattyútelepek építésére, 38 milliót a magántulajdonban levő drénhálózat létesítésére. Az asszuáni gát működése után kialakuló alacsonyabb alvíz előnyösen segíti a belvízrendezés megoldását. Az asszuáni vízierőmű

2 A Nílus hasznosítás egyik legfontosabb létesítménye az asszuáni gát mellett épült vízerőmű. Már a gát második magasítása idején felmerült megvalósításának gondolata, de csak 1945-ben bízott meg a kormány angol szakértőket a tanulmányterv elkészítésére. Három változatot dolgoztak ki. A végső megoldás 2,5 milliárd kWó évi energia előállítását teszi lehetővé. 2 A vízerőművet a VK 1963/1 számában „Vízerőművek a Nílus völgyében" címen Merényi Miklós ismertette.