Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)

2. füzet - Szigyártó Zoltán: A felülről vezérelt öntözőcsatornarendszerek bögéinek méretezése

236 Szigyártó Zoltán gének különbségével. Következik ez abból, hogy minden bögének szállítania kell az alatta levő böge által igényelt vizet is. így, ha az alsó böge teljesen terhelt, akkor a szóbanforgó bögében legfeljebb a vízszállító képességek különbségének megfelelő vízhozamok kerülhetnek szétosztásra. A túlfolyók elhelyezésével kapcsolatban már megemlékeztünk arról, hogy azokat elvileg a szelvényváltozás helye fölé kell tenni. Természetesen nincs akadálya azonban annak sem, hogy azokat közvetlenül a szelvényváltozás helye után építsék be. A túlfolyón eltávozó víz ugyanis még ilyen megoldás esetén sem terheli a csökkentett szelvénnyel kiépített szakaszt. Abban az esetben azonban, ha a szelvényváltozás helyére beépített vízszinttartó műtárgy az alsó szakasz mértékadó maximális vízhozamánál nagyobb vízhozamokat csak úgy tudja szállítani, hogy a felvize a vízszinttartás megengedett hibahatára fölé duzzad, a túlfolyó természetesen csakis e műtárgy előtt helyezhető el. A túlfolyók helyének kijelölésével kapcsolatban rá kell mutatni még arra is, hogy minden esetben felül kell vizsgálni, nem jelent-e kevesebb költséget az alsó böge változatlan mérettel történő kiépítése, s így a túlfolyó teljes elhagyása. Hasonlóképpen meg kell vizsgálni azt is, hogy a vízszinttartás megengedett hibahatárán belül, a vízszint megemelkedésével az alsó böge nem tudja-e levezetni a felső böge többlet vízhozamát is. A kizárólag túlfolyó céljaira létesített műtárgyak lehetnek akár kézi szabályozásúak, akár automatikusak. A kézi szabályozású műtárgy magától értetődően lehet zsilipes, vagy billenőtáblás kialakítású. A lényeg az, hogy vízszállítását legalább bizonyos kisebb lépcsőkben szabályozni lehessen. Az automatikus működésű túlfolyók céljára a legmegfelelőbbnek az egy, vagy több lépcsőben belépő, önmagukat légtelenítő szivornyák látszanak, melyek kialakításával kapcsolatban a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságon már tervezési tapasztalatok is vannak. Ezek alkalmazása esetén azonban különös gonddal kell eljárni a többlet vízhozam által okozott vízállásemelkedés helyének, mértékének, a bögék megengedett vízszintingadozásának és a túlfolyó üzemének beindulásához szükséges felvízszint magasságának megfelelő összehangolásánál. Az ideális helyzet az, ha a szivornya szelvényében a többlet vízhozam minél magasabb felvízszintemelkedést okoz, s a szivornya lehetőleg már a mértékadó felső felszíngörbét 1—2 cm-rel meghaladó vízállások esetén működésbe lép. így lehet ugyanis a jelentkező többlet vízhozamot a legkisebb felvízszint ingadozás mellett a lehető leggyorsabban levezetni. Rátérve a túlfolyók céljaira is felhasznált vízkivételek, illetve mellékcsatornák kérdésére csupán két szempontot célszerű kiemelni. Az egyik az, hogy a túlfolyó kezelése, mint szabályozási művelet szervesen illeszkedik a vízszinttartók kezeléséhez. Ezért ezeknek a vízkivételeknek feltétlenül a vízszinttartó műtárgyak közvetlen környezetében kell elhelyezkedniük. A másik szempont a túlfolyó céljára is szolgáló vízkivételek, illetve a túlfolyó vizek elvezetésére is szolgáló mellékcsatornák fölötti rendelkezés kérdésével kapcsolatos. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a főcsatorna üzeme helyesen csak úgy irányítható, ha a vízkivételeket, illetve csatornákat a szolgáltató szerv belátása szerint használhatja. Ezért a túlfolyó céljaira is szolgáló mellékcsatornák feltétlenül a szolgáltató kezelésében kell maradjanak.