Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

568 Hamvas Ferenc b' a szádfalak távolsága, b a lejtős szakasz vízszintes vetülete, y> értéke pedig táblázatból vehető kísérleti állandó. A potenciál végleges értéke az alapérték és a javítások algebrai összegéből adódik : V = V + V' + V" + V". A felhajtóerő értékét vízoszlopmagasságban kifejezve a Я • V Hf = h h J too összefüggés segítségével számíthatjuk, ahol H a vízlépcső, V a potenciál %-os értéke a vizsgált pontban, h pedig a pont alvízszint alatti mélysége. Mivel az ismertetett módszerrel meghatározott és a kisminiakisérlettel megállapított potenciálértékek között 3%-nál nagyobb eltérést nem találtak, a modellezett szelvénytől némileg eltérő valóságos gátszelvénghez tartozó potenciált, illetve a felhajtóerőt a Warren Weaver—Khosla módszerrel számítottuk. Az így számított elméleti értékeket hasonlítottuk össze a valóságos mérések eredményével. b) Az elméleti (kísérleti) és a valóságos mérési eredmények összehasonlítása Mint említettük, a kísérleti és a valóságos hidrodinamikai nyomások összehasonlíthatósága végett a pillérek, illetve az erőtelep alján beszűrőzött piezométer kutakat helyeztek el. Az elméleti (kísérleti) és a valóságos adatok összehasonlítását azonban több körülmény is megnehezíti. Az egyik nehézség az, hogy a piezométer kutak egy része az építéskor elkövetett helyrehozhatatlan hibák miatt használhatatlan vagy nem észlelhető. A másik nehézség az, hogy míg a kismintakísérletek során hosszú időn át lehetett egy-egy vízlépcsőt fenntartani, addig a valóságban erre nincs lehetőség. Mivel egy adott vízszintkülönbséghez tartozó hidrodinamikus nyomás kialakulásához az altalaj áteresztőképességétől és a szivárgási úthossztól függő időre van szükség, s mire ez kialakulna, a vízlépcső már ismét más, tulajdonképpen egészen pontosan sohasem kapjuk meg az adott vízszintkülönbséghez tartozó hidrodinamikus nyomást. A kérdést tovább bonyolítja a vízerőmű napi kétszeri csúcsüzeme is, amikor egyik óráról a másikra hirtelen változik a vízszintkülönbség. Az említett körülmények miatt előfordul az, hogy azonos vízszintkülönbségek esetén (az előző és a követő időszak vízállásaitól is befolyásolva) a hidrodinamikus felhajtóerő értéke más és más. Az előzőekből kitűnik, hogy végeredményben egy síkbeli, permanens állapotra vonatkozó kísérleti eredményt kell egy nempermanens, csak közelítően síkbeli, valóságos mérési eredménnyel összehasonlítani. Az említett nehézségek ellenére néhány piezométer kútnak a 94,50 m A. f.-i duzzasztott és a változó alvízszint függvényében való változását — sztohasztikus kapcsolatban levő mennyiségként kezelve — a matematikai statisztika módszerével feldolgoztuk és az elméleti-kísérleti eredményekkel összehasonlítottuk. Az így meghatározott egyenletekről azonban csak annyit állíthatunk : nagy a valószínűsége annak, hogy a számítolt kapcsolat szerint változik a hidrodinamikus nyomás. Az elméleti-kísérleti és a valóságos mérések eredményeinek összehasonlítása nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szempontból is igen fontos, mivel az észlelési adatok rendellenességre hívják fel a figyelmet, ha: a) a felvíz felőli szádfal közelében a műtárgy felőli kút vízállása jelentősen magasabb, mint a kísérleti érték, és a hidraulikus esés is nagyobb a számítottnál. Ez a helyzet akkor állhat elő, ha a felvíz felőli szádfal vagy az előlemez és az alaplemez közötti vízzáró osztóhézag a vizet valahol átereszti, ezért az áramlási úthossz le csökken, s a rövidebb úton kisebb lesz a potenciál esés, b) az alvíz felőli szádfal közelében levő kút vízállása jelentősen alacsonyabb a kísérletnél megállapított értéknél, a nyomásesés pedig nagyobb. Ez arra vall, hogy az alvíz felőli szádfal valahol átereszt, s így a szivárgási úthossz csökken. A korreláció számítást példaként az I. táblázatban mutatjuk be.