Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)
3. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
Tapasztalatok 409 A szonda esetleges megsérülésének elkerülése céljából két biztosítékot kapcsoltak a gyújtóáramkörbe. Az egyik megakadályozza a töltény robbanását, ha a berendezés ferdén áll a mederfenéken. Ameddig a szondacső eltérése a függőlegestől a 10°-ot meghaladja, az áramkör nem zárható. A második biztosíték akkor akadályozza meg a gyújtást, ha a készülék fölötti víztakarás vastagsága nem éri el a 2,5 m-t. A vízterhelés azért szükséges, mert a robbanás reakciójaként fellépő megemelkedés egyébkent túlzottan nagy mértékű lehet. Alkalmam nyilt a berendezést üzem közben is megtekinteni az Ems folyó torkolatvidékén, Emden közelében végzett nyomjelzős hordalékmozgás-vizsgálatok során. Iszap és homoktalajú mederből vettek mintákat 15 — 20 m vízmélység mellett, 10 — 12 perces időközökben (a hajó a mintavevő berendezés szét- és összeszerelése közben változtatta a helyét). A kiemelt iszapminták kifogástalanok voltak, a homokrétegből vett minták alsó része azonban kifolyt a kosár részein, úgyhogy csupán a felső fele volt zavartalannak tekinthető. A már hosszabb idő óta használt kosár lemezei valóban nem zárultak szorosan üres állapotban sem. Ennek ellenére a mintavevő készülék kétségkívül figyelmet érdemel, mivel tavak és mesterséges tározók feliszapolódásának tanulmányozásához hazánkban is célszerűen felhasználható lenne. A kirendeltség radioaktív nyomjelzős vizsgálatairól röviden csak annyit, hogy ezek olyan esetekben szükségesek, amikor a hullámzás, vagy árapály hatására nagy mértékű és előre meghatározatlan irányú hordalékmozgásra lehet számítani. Ilyen esetben a lumineszcens nyomjelző megtalálása igen bizonytalan és körülményes, sok sikertelen mintavétellel járhat. A radioaktív nyomjelző még igen nagy szétszóródás esetén is viszonylag könnyen fellelhető, megfelelő érzékenységű sugárzásmérő berendezés segítségével. Újabban egyidejűleg alkalmazzák a lumineszcens és radioaktív nyomjelzőket. Az utóbbit csupán az általános tájékozódás szempontjából, a mintavételi helyek gyors meghatározása érdekében. A lumineszcens nyomjelzők továbbra is elengedhetetlenek, ha nemcsak a mozgás irányát, hanem a szállított hordalék mennyiségét is meg kell hatarozni. A radioaktív nyomjelzőket ugyancsak a természetes homokszemcsék felületi bevonása útján állítják elő, de az izotóp tartós rögzítését a szemcsék felszínén nemcsak víz- és kopásálló kötőanyag, hanem kémiai kötés is biztosítja. A homokot ugyanis vízüveg és előkezelés után kiszárítják és 50 kg-os adagokban, hengeralakú álló tartályba ömlesztve, melegített Cr-51 izotópoldatot szivárogtatnak át rajta. A Cr-51 összaktivitásának kb. 80%-a ioncsere következtében tartósan adszorbeálódik az előkezelés során kialakult szilikátrétegen. A homokot ezután meleg levegő átpréselésével 2 — 3 óra alatt újból kiszárítják. Az egész nyomjelző-előállítási eljárást a mérőhajón kialakított izotóplaboratóriumban végzik. Ugyanerről a hajóról történik a nyomjelző lesüllyesztése a már ismertetett módon és a sugárzásmérő műszer észlelőfejének lebocsátása, ill. vontatása a mederfenéken. A nyomjelző mozgásának követé2. ábra. A szúróhengeres zavartalan mederminta-vevő működés közben, midőn a berendezést visszahúzzák; az alaplemez alatt a kinyúló mintavevő szonda