Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)
2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
A siófoki hajózsilip helyreállítása 241 Időközben kísérleti munkatéren a javasolt új eljárás helyes technológiájának megállapítása érdekében elvégeztük a szükséges kísérleteket, melyeknek főbb eredményét alábbiakban foglaltam össze: 1. A cementfüggönyök besajtolásánál használt 1 l/4"-es besajtoló cső helyett a 3/4"-es méretűt találtuk a megfelelőbbnek. 2. A besajtolócsővég kialakításának vizsgálatánál sokféle alak- és mérettel végzett kísérletek eredményeként a 5/b ábrán látható megoldás mellett döntöttünk. 3. Ennél a megoldásnál a csővégződés sugárcsőszerűen összeszűkül és ebben van a centrikusán fúrva az öblítést végző 6 mm 0 lyuk, a csővége felett pedig a falfelé merőleges irányban fúrt 3 mm 0 lyuk a fal síkjára merőlegesen löveli ki a besajtolt vízüveg keveréket. A csővég védelmét a Takó Márton által készített csillagszerű három védőszárny adja, amelyek a csőnek az érdes falon való sima elsiklását biztosítják. 4. Azt, hogy az öblítésszerű besajtolás közben mennyire egyenletes rétegben helyezkedik el a vízüveges keverék, illetve, hogy az alkalmazott 20 cm-es pontsűrűség helyesen volt-e megválasztva a tekintetben, hogy a szigetelendő fal egész felületét bevonja és a munkahézagokba is behatolhasson, azt Optinol 4-nek a vízüveghez történt hozzáadásával vizsgáltuk meg. 3 méteres munkahézag mentén Optinol-lal bekevert vízüveggel történt besajtolás után 4 méter mélységig Pátria-lemezek védelme mellett feltártuk a falat és a besötétített gödörben Infra-lámpával (ibolyántúli sugarakat kibocsátó villany körtével) kétséget kizáróan meg lehetett állapítani az Optinol, illetve vízüveg jelenlétét, amely fluoreszkálásban jelentkezik. Este, besötétedés után megállapítható volt az is, hogy a munkahézagokon átszivárgó vízzel a vízüveg is megjelent a fal kiilső felületén. 5. Amikor pedig a szivárgás valamely nagyobb munkahézag mentén már csurgásszerűen jelentkezett és a besajtolt vízüveg-keverék hatására a szivárgás nem szűnt meg egészen, akkor oltott mész híg keverékét sajtoltuk be és utána újból vízüveget. Ezzel az eljárással rendszerint sikerült a szivárgást teljesen megszüntetni. A meghibásodott műtárgy első és legfontosabb munkarészletének: a kamarafalak — fentebb ismertetett — szigetelési munkáinak elvégzésére az Árvédelmi Készenléti Szervezet kapott megbízást. A szigetelési munkák 1964. augusztus 19-én fejeződtek be, míg a falak külső, kifagyott felületének javítását 1965. év folyamán fogják elvégezni. A hajózsilip javításánál alkalmazott eljárás sikerességéről az 1. és G. ábra egybevetésével győződhetünk meg. 6. ábra. A hajózsilip meghibásodott falfelülete a szigetelő munka befejezése után 1965 március 22-én. A csiu gások mindenütt megszűntek, a még nedves foltok a képfelvétel előtt három nappal megelőzően végzett zsilipelések alkalmával — a fagyok következtében morzsalékossá vált — betonba került üzemvíz távozását jelzik