Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

2. füzet - Szígyártó Zoltán: Vizsgálatok a K. IV. öntözőfürt főcsatornáján a vízveszteségek és mederérdességi viszonyok meghatározására

Vizsgálatok а К IV. jiirt főcsatornáján 217 Ilyen meggondolásokkal készült tehát el a táblázat harmadik sora, mely ezek szerint a második sor érdességi tényezőihez közelálló értékeket kell tartalmazzon. És valóban! A kétfajta úton számított két érdességi tényező tökéletes egyezést mutat. Következésképpen: a további vizsgálatok során célszerűbb az érdességet a számítástechnikailag egyszerűbb feladatot adó Strickler, Manning, Lindquist-féle к érdességi tényezővel jellemezni. c) Az érdességi tényező és a mederteltség A sebességi együtthatóval történő mindenféle hidraulikai számítás, a középsebesség meghatározás, szelvény méretezés, felszíngörbe szerkesztés alapja az a feltevés, hogy annak az érdességre jellemző paramétere, az „érdességi tényező'

5 független a szelvény nagyságától és alakjától. Következésképpen: mivel a vizsgált fürt-főcsatornával kapcsolatos gyakorlati feladatok megoldása érdekében (például a bögék maximális vízszállítóképességének, vagy a zsilipekkel tartott vízszinteknek a meghatározásánál [7]) feltétlenül kell majd olyan hidraulikai számításokat végezni, melyek egyes szakaszokon a kísérlet során elért mederteltségnél magasabb vizekre vonatkoznak ; elengedhetetlennek látszik az említett alapfeltevés ellenőrzése. Éppen ezért a 4. szakasz előzőekben már ismertetett feldolgozásához hasonlóan elvégeztük a másik három kijelölt szakaszra is az egyes permanens állapotokhoz tartozó átlagos к tényezők meghatározását. Ezekután a mederteltség hatásának jellemzésére a Q = j • v

k = f -C • MR-1 = k-f• fi

2/

3 • Z

1/

2 ; (С = к • fí

1/

6) összefüggés rendezésével adódó к = Q(f • R^r

1 • 1~T alapképlet figyelembevételével minden szakaszra, s minden permanens állapotra ugyancsak meghatároztuk a szelvény nagyságára és alakjára egyértelműen jellemző átlagos / • R

21

3 értékeket is. Az így kapott f • R

2!

3, к adatpárok tehát azok, amelyeket a 4. és 5. ábrán a nullkörökkel tüntettünk fel. Szemügyre véve most már ezeket az ábrákat — elsősorban a két felső, a 2/l-es és 4-es kísérleti szakasszal kapcsolatban — az a benyomásunk támad, hogy a nullkörökkel jelzett pontsor nem egy átlagérték körüli ingadozást, hanem az érdességi tényező és a mederteltség között fennálló valamiféle laza kapcsolatot tükröz. Az adatokat azonban önmagukban soha nem célszerű értékelni. A megbízható véleményalkotáshoz feltétlenül szükséges az azokat terhelő hiba ismerete is. Ezért tehát a vízhozam, s az átlagesés meghatározás középhibáját, továbbá a szelvény és a vízszínesés szakaszon belüli ingadozásának együttes hatását figyelembe véve, meghatároztuk a kísérleti alapadatok segítségével kiszámítható к érték középhibáját is. Ennek birtokában pedig lehetőség nyílott arra, hogy a matematikai statisztikában szokásos eljárást követve [4, 72. o.] mindenegyes к értékhez megállapítsuk azt az intervallumot, melyen kívül — véletlen jellegű ingadozás eredményeként — annak értéke csak 5%-os kockázattal kerül. Ez tehát az az ingadozási tartomány, melyet ábráinkon а к értéket reprezentáló nullkörhöz csatlakozó két vastag vonaldarab jelöl.