Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)

1. füzet - I. A települések és ipartelepek vízgazdálkodási üzemei és a regionális vízgazdálkodás

Ipartelepek vízgazdálkodása 41 ben kezdtek behatóan foglalkozni e kérdésekkel és nem kis részben az is, hogy az ipari vízgazdálkodás problémája rendkívül szerteágazó. A vízgazdálkodás szorosan kapcsolódik a gyártási technológiához, a gyártási technológiák száma pedig rendkívül nagy. A gyártási technológiai kérdésekhez legjobban az egyes iparágak üzemmérnökei értenek; ők azonban természetszerűleg nem mutatnak általában érdeklődést a vízgazdálkodás iránt, mert őket elsősorban a gyártás, ennek minősége, mennyisége, önköltsége érdekli. A vízügyi kérdésekkel foglalkozó szakemberek pedig nem elég otthonosak a szerteágazó, számos technológiai problémában. A megoldást ezért két úton kell keresni : egyrészt érdekeltté kell tenni az üzemi embereket a víztakarékosságban, másrészt ellenőrző és tanácsadó szervezetet kell kiépíteni olyan szakemberek nevelésével, akik járatosak a gyártási technológiákban és kellő tapasztalatokkal rendelkeznek. Ez a két irányban haladó munka megkívánja, hogy az eddigi eredményeket és tapasztalatokat összegezve, áttekinthetően mutassunk rá a helyes vízgazdálkodás szempontjaira, az előforduló hibákra és rendszerbe foglalva ismertessük az e téren alkalmazható lehetőségeket. A következőkben, a rendelkezésre álló keretekhez mérten, villanófényszerűen kívánok áttekintést nyújtani az ipari üzemek telepítése, tervezése, üzemeltetése és ellenőrzése terén jelentkező teendőkre és lehetőségekre, mindenütt egy-két érzékeltető példával jellemezve az elérhető előnyöket, vagy a hibák okozta károkat. Az üzemek telepítése és a vízszükséglet biztosítása Minden szakmunka, mely az ipari üzemek telepítésével foglalkozik, hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a telephelyen víz bőségesen álljon rendelkezésre. A gyakorlatban ezt rendszerint be is váltják, mégis két szempontra fel kell hívni a figyelmet. Az egyik az, hogyha bőségesen is áll rendelkezésre víz a gyár létesítésekor, az egymást követő gyárbővítések folyamán ez a helyzet lényegesen megváltozhat. A gyárak sajnos az ilyen esetekben is ragaszkodni szoktak ahhoz, hogy az újabb gyártásokat is az eredeti telephelyen végezzék, ami pedig vízgazdálkodási szempontból többnyire egészségtelen megoldásokhoz vezet. A másik visszásság akkor jelentkezik, ha a gyár növekvő üzemi vízszükségletének biztosítására magasabbrendű célra is megfelelő vizet (ivóvíz-minőség) vesz igénybe, sőt ezt azonnal, vagy a fejlődés folyamán fontosabb közcéloktól vonja el. Ez mindenképpen helytelen, ami ellen küzdeni kell. Ezért mindjobban kell érvényesíteni azt az elvet, hogy üzemi célokra jóminőségű kútvizet, forrásvizet ne használjanak. Elsősorban a felszíni vizek hivatottak arra, hogy az ipari üzemek vízszükségletét kielégítsék. Minőségileg azért alkalmasak erre, mert kémiai egyensúlyban levő vizet szolgáltatnak, mennyiségileg pedig azért, mert — mint régebben már rámutattunk erre — a felszíni víz esetében a csökkenő költségek törvénye, míg a talajvíz felhasználásakor a növekvő költségek törvénye érvényesül [9]. Az olyan helyeken viszont, ahol a nagy gyári vízfogyasztás nagyobb város vagy lakótelepülés mellett jelentkezik, legésszerűbb és leggazdaságosabb az a megoldás — mint azt már számos példa bizonyítja —, melynél az üzem a város megfelelően tisztílott szennyvizét használja fel üzemi céljaira. Ez a megoldás (különkülön is rendkívül nagy) kettős előnyt jelent a közösségnek : 1. Az ipar nem von el vizet a városi vízműtől, a közfogyasztástól, 2. a városi szennyvíz még tisztított állapotban sem terheli a befogadót. Mint azt a gyakorlati példák mutatják, a kel-