Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)
2. füzet - VI. Tavy Lajos: A holland Delta-Terv munkái
344 Ismertetések acéllemez-tartályba öntik és alaposan elkeverik. Ebben a tartályban állítják elő tehát a tényleges nyomjelző oldatot. Egy-két óra múlva elkezdik a jelzőanyag szivattyúzását a vizsgálandó csőszakaszba. A radioaktív oldat egyenletes betáplálását addig folytatják, míg a csőszakasz teljesen megtelik. Ezután alacsony nyomás alá helyezik azt. Csatorna esetén 1—2 m vízoszlopnyomás a csőtető fölött elegendő, vízvezetéki cső esetén pedig akora nyomást alkalmaznak, mely egy kissé meghaladja a normál üzemi nyomást. A nyomástartás ideje a csövet vagy csatornát körülvevő talaj szivárgási tényezőjétől függ. Ha ez az érték nagyobb, mint 1,104 cm/s, a nyomást legalább 15 percig, ha pedig ennél kisebb, legalább 2 óráig fenntartják. A nyomás megszüntetése és a radioaktív oldat lebocsátása után a vizsgált csővagy csatornaszakaszt erős vízsugárral átöblítik, ügyelve arra, hogy a teljes keresztmetszetben folyjék a víz. Természetesen nagy gondot kell fordítani arra is, hogy a távozó radioaktív oldat hígítása az egészségügyi előírásokkövetelményeit is kielégítse [7]. Ha a beadagolt összaktivitást annak figyelembevételével állapítják meg, hogy az a vizsgált csőszakaszban egyenletesen eloszolva az ivóvízre vonatkozó megengedett értékhatár alatt maradjon, az öblítés és elvezetés nem okoz nagyobb nehézséget. A talajba bejutott radioaktív anyagot eltávolítani nem lehet, ezért mindazokat a helyeket, ahol nagyobb mennyiségű radioaktív folyadék kilépett, le kell zárni addig, amíg a radioaktív anyagok kellően le nem bomlanak. (Kb. 8—10-szeres felezési idő.) Ebből a szempontból kedvezőbb a Na—24 vag.y а К—42 izotóp használata, ugyanis felezési idejűk 15, ill. 12,46 óra levén, a területet legfeljebb 4—7 napig kell zárva tartani. Olyan lakott helyiségekben, ahol az ivóvíznyerés kutakból törénik, különleges gonddal kell megvizsgálni a radioaktív folyadék esetleges odaszivárgásának lehetőségét, illetve a kutak vizét radioaktivitás szempontjából rendszeresen ellenőrzni kell. A gyakorlatban többnyire nehézségekbe ütközik a vizsgálatokhoz használt nagyobb mennyiségű radioaktív izotóp-oldat tárolása. Ezért a közegészségügyi hatósággal együttesen meg kell vizsgálni, miként oldható meg a radioaktív folyadék olyan mérvű hígítása, hogy az izotóp-töménység jóval az ivóvízre megengedett határérték alá essen. Ennek a feltételnek kielégítése után a felhígított oldat a városi csatornahálózatba akadálytalanul bebocsátható. A csővezetékből kiszivárgott nyomjelző anyag helyének felderítése többféle módon történhet: a) lia a csővezeték vagy csatorna fölött nincs építmény, vagy útburkolat, 1 m-enként a talajba bocsájtott, vékony bot alakú G— M csöves szondával és a hozzá kapcsolt hordozható, telepes ratemerrel (sugárzás-átlagmérővel) ; b) a vezetékben a csőtisztító keféhez hasonló módon átvontatott mérőszán segítségével. Kisebb átmérőjű (300 mm-ig) csövekben megfelel az egyszerű, fából készült szánra erősített egy db G— M cső is. Ennél nagyobb átmérőjű vezetékekben csillag alakban elhelyezett 4—6 G— M csövet tartalmazó mérőszánt alkalmaznak. A szivárgás helyét egyszerűen a G— M cső kábelén, vagy a vontatókötélen elhelyezett méterjelzések leolvasásával határozzák meg; c) a mérési csőszakasz közelében vett talaj, vagy talajvízminták elemzésével. A kivett minták aktivitásának mérését ebben az esetben is a helyszínen, hordozható, telepes műszerrel végzik; 3. ábra. Automatikus regisztráló csőhibakereső műszer diagramja
