Vízügyi Közlemények, 1963 (45. évfolyam)

4. füzet - IV. Kolin László: Az ivóvíz ózonos kezelése

442 Kolin László már igen kis fenoltartalom esetén is, bűzös, undorító ízű klórfenol keletkezik. Szakirodalmi adatok 0,02—0,025 g/m

3 értékben adják meg a fenoltartalomnak azt a határát, melyen felül a klórfenol kellemetlen hatásával már számolni kell. A Duna magyarországi szakaszán ilyen szempontból sorozatosan készítettek ellenőrző vizsgálatokat, s jelenleg a Duna állandó fenolszennyezettségéről még nem lehet beszélni. Az elmúlt 10 év rendelkezésre álló vizsgálatai azonban nagyobb ipari üzemek alatt esetenként 0,05—0,10 g/m

3 fenolt is kimutattak a Dunában. Ugyancsak találtak már fenolnyomokat az Ipoly alsó szakaszán is. Magyarországon a fogyasztók általában hozzászoktak a jóízű ivóvízhez. Budapest Duna melletti parti szűrésű kutakból származó ivóvízének jó minősége közismert, de általában a vidéki városok vízminősége is jó. Ennek következtében érthető, hogy a vízminőség, az íz és szag legkisebb változása, romlása is heves ellenkezést és kifogások özönét váltotta ki. A fogyasztók igényét a jó ivóvízre el kell ismerni, és tervezőknek, vízművet üzembentartóknak mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy felszíni vízből is a lehető legjobb minőségű, íz, szag és szín szempontjából kifogástalan ivóvizet állítsanak elő. Az ivóvíz ízének, szagának és színének javítására számtalan megoldással kísérleteznek. Ismeretes eljárás, mely a klóradag fokozásával (töréspontig való klórozás) és utólagos deklórozással, más megoldás por alakú aktív szén vizes keverékének adagolásával, ismét más granulált aktív szénből álló szűrőrétegen való átszűréssel kívánja a megfelelő eredményt elérni. Az utóbbi években - főleg 1950 után — egyre több külföldi vízmű alkalmaz ózonos kezelést az ivóvíz fertőtlenítésére azzal a céllal, hogy ezúton a víz kellemetlen ízét és szagát is eltávolítsák. Az ózont a múlt század közepén fedezték fel, s 1890 körül Ohlmüller mutatta ki az ózonnak baktériumölő hatását. Ennek alapján a múlt század végén és e század elején több nagy vízmű tért rá az ózonos ivóvízfertőtlenítésre. Az 1897/98. évben Páris, Saint-Maur-ban 12 000 m

3/nap, 1899-ben Martinikenfeldben 2400 m

3/nap, később Paderbornban 2400 m

3/nap, Wiesbadenben 6000 m

3/nap, Chemnitzben 10 800 m

3/nap és 1910-ben Szent Pétervárott (Leningrád) 50 000 m

3/nap teljesítményű ivóvíztisztítóművet szereltek fel ózonos fertőtlenítő berendezéssel Az első ózonfejlesztő berendezéseket a Siemens-Halske cég gyártotta. Tekintettel azonban arra, hogy ezeknek az első ózonfejlesztő berendezéseknek üzemköltsége igen magas volt [2], s amellett gondos felügyeletet és kezelést igényeltek, ezek az első telepek néhány év leforgása alatt beszüntették üzemüket. Az ózonos kezelés kezdeti sikertelensége után rohamosan tért hódított és általánossá vált a klórozás, mely — ha csak fertőtlenítési célra használják — mind beruházás, mind üzemköltség szempontjából lényegesen olcsóbb mint az ózonos kezelés. A két világháború között, de főleg a második világháború után a felszíni vizek egyre fokozódó, elszennyeződése miatt a klórozás alkalmazása esetén jelentkező kellemetlen íz és szaghatások ismét az ózonos kezelésre t( relték a figyelmet. Időközben egyre jobb és gazdaságosabb üzemű ózonfejlesztő 1 erendezéseket gyártottak, s felismerték azt, hogy gazdaságosság szempontjából nem szabad a klórozást az ózonos kezeléssel összehasonlítani, mert az ózon a fertőtlenítésen túl, az esetek legnagyobb részében, a víz ízét, szagát és színét is megjavítja. Az ózonos kezelés az utolsó évtizedben főleg Franciaországban terjedt el, de több üzemben levő berendezésről tudunk Kanadában, USÁ-ban, Svájcban, Német-