Vízügyi Közlemények, 1963 (45. évfolyam)

4. füzet - I. Lászlóffy Woldemár: Bogdánfy Ödön

408 Lászlóffy Woldemár séget tükröz. Mindkét határterületen biztosan mozog, de mindég a mérnök prizmáján keresztül nézi a dolgokat, és a gyakorlat igényeit tartja szem előtt. Első önálló munkái a meteorológia körébe vágnak, de az árvízelőrejelzés problémájába torkollanak: végeredményben a légköri csapadék és a folyók vízállása közötti összefüggést elemzi. A hidrológiai igények kielégítését szolgálja Anderkó Auréllal közösen szerkesztett csapadékírója, amely az általában használatos műszerektől eltérően télen is üzemképes, és a hó víztartalmát méri. Behatóan foglalkozik az ország földtani felépítésével és a kőzetek fizikai tulajdonságaival, de azzal a céllal, hogy hazánkról a felszín vízátbocsátóképességét szemléltető térképet szerkeszthessen. A csapadékviszonyok, a domborzat és a földtani viszonyok együttes mérlegelése alapján a fajlagos lefolyást megadó táblázatot szerkeszt a vízépítési gyakorlat szempontjából annyira fontos árvízhozamok számításához. „A természetes vízfolyások hidraulikájá"-ban nagyszerű szintézisben ismerteti a magyar folyók vízrajzát. i Hidrológiai munkásságát azzal tetőzi be, hogy szakterületének intézményes ápolására tudományos fórumot hoz létre : a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályát. A szakosztály feladatául a vízzel foglalkozó tudományok munkásainak, mérnököknek, geológusoknak, meteorológusoknak, limnológusoknak, balneológusoknak stb. összefogását jelöli ki a „magyarországi vizek tanulmányozása" céljából, a „magyarság anyagi és szellemi fejlesztése" érdekében.

5 Bogdánfy oktatói működését nem az egyetemi katedrára korlátozva, hanem országos arányokban fejtette ki. Magántanári előadásait nem is igen tartotta meg. A műegyetemi tanulmányok annyira igénybe veszik a hallgatóságot, hogy rendkívüli tárgyak hallgatására nincs idejük. Ezért megelégedett azzal, hogy azokat, akik külön tárgyként felvették a hidrológiát, megajándékozza valamelyik könyvével, sőt, 1916-tól már nem is hirdette meg előadásait. Könyvein keresztül, amelyekkel égető hiányt pótolt, az egész mérnöktársadalmat oktatta. Különösen „Ilidraiiliká"-ját és „A természetes vízfolyások hidraulikájá"-t forgatták. Hidrológiai fejezetet már a kultúrmérnökök körében akkoriban leginkább használatos Kvassay-féle „Mezőgazdasági vízműtan" (1882) is tartalmazott. De összefoglaló magyarnyelvű hidraulikát Bogdánfy előtt senki sem írt. Ezért lett ez a munka, bár tartalmában nem eredeti, szerencsés felépítése és tömörsége folytán, a vízimérnökök legfontosabb kézikönyve, „a bogdánfi". „A természetes vízfolyások hidraulikájá''-Ъап már nem az elméleti megállapításokon volt a hangsúly, mint a Hidrológiá-ban, hanem a magyarországi vizek életének ismertetésén, amire a két mű megjelenése között eltelt öt esztendő vízrajzi munkái adták meg a lehetőséget. Bogdánfy irodalmi munkásságának jellemző vonása, hogy mindig a gyakorlati élet igényeihez igazodik. Nem rajta múlott, hogy 1914-ben megjelent legnagyobb szabású kétkötetes műve „A vízerő", már nem tölthette be hivatását, hiszen a háború után hosszú ideig az volt a felfogás, hogy Magyarországon sem vízerőhasznosításról, sem tározásról nem érdemes beszélni. A könyv jelentőségének megvilágítására elég azonban annyit megemlíteni, hogy 1921-ben egyrészt Nagyvárad városa kérte fel szakértőnek a szerzőt a Körös-rendszerhez tartozó Bisztra patakon tervezett vízerőhasznosítás ügyében, másrészt egy csehszlovák érdekeltség kívánta megvásárolni a Vág folyó vízerejének jobb kihasználását szolgáló, dr. Benedek Józseffel készített árvái tározó-tervét. ' Hidrológiai Közlöny, I. kötet, 1. tüzet, 1918.