Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)

1. füzet - III. Perényi Károly: Az esőszerű öntözéssel kapcsolatos hazai vizsgálatok és eredményeik

«36 Perényi Károly más-, sebességváltozás, nyomáshullám), mely szintén az ellenállást fokozza. Hason­lóképpen káros lehet a műanyagcső belső felületén kialakuló, látszólag sima, de valójában hullámos — a gyártás technológiájából következő — egyenetlen felület is. Érdekes kísérlet lesz a merevnek tekinthető vas, vagy acélcsövet PVC béléssel ellátni és így mérni a súrlódási tényezőt. Hasonló meggondolások alapján — tudomásunk szerint — Angliában kísérletek folytak az ún. „Delfinbőr hatás" vizsgálatára, mely szerint több rétegű változó rugalmasságú műanyagfallal rendelkező csövekről és hajófenékről állapítottak meg egészen meglepő tulajdon­ságokat. Mind a keresztmetszeti torzulás és az ellenállási tényező összefüggésének, mind az ezzel kapcsolatos egyéb kérdéseknek tisztázását fontosnak tartjuk. 4 2. Vízlengés a csővezetékben. A megépült, elsősorban beépített csővezeték ű esőztető be­rendezéseinknél gyakori hibásodást okoz a vízlengés, a kosütés. Korábban légüsttel pró­bálták a káros hatást kiküszöbölni. Fontos volt megállapítani, hogy ez a tartozék vajon hasznos-e és elvégzi-e a feladatát? A vízlengés [18] több okra vezethető vissza, mint pl. a motor hirtelen leállása, a szórócső vagy fúvóka, a csővezeték, tolózár eldugulása, hirtelen zárás és még sok más, sok­szor ismeretlen körülmény. A védekezés — figyelembe véve a keletkező hatalmas erőt — a csőfal vastagításával gazdaságosan nem lehet­séges. A káros túlnyomás a csővezetékben első­sorban a hirtelen zárásból származik. Ha a zá­rási időt növeljük, az üzemi nyomás többszörö­sét előidéző vízlengés károkozását megelőzhet­jük. A keletkező nyomáshullám elméleti kérdé­seivel Zsukovszkij, Pattantyús, Mosonyi, Dimit­rijev, Allievi és Jaeger vizsgálatai foglalkoztak. A folyamatos zárás esetét vizsgálva és figyelembe véve a fékező hatású csősúrlódást is, kimutatható, hogy a kosütés romboló következményeinek elkerülésére a zárási időt növelni kell. Hasonlóképpen növelni kell a nyitási időt. is a nyomásdepresszió káros hatásának csökkentésére. A zárási, ill. nyitási idő legalább 1 perc legyen. E körülmény biztosítása szerkezeti átalakítással (csavarorsó) is megoldható. A védekezésre a légüst csak gondos méretezés, kialakítás és kezelés mellett alkalmas. A korábban használt kisméretű, egyszerű kialakítás légüst a feladatot nem tudja megoldani. Inkább javasolható a túlnyomás ellen a biztosítószelep, a depresszió ellen pedig a légbeszívó szelep. 1961-ben a VITUKI lefutószalagos nyomásmérőkkel helyszíni kísérleteket végzett az üzemközbeni nyomásviszonyok tisztázására. A hosszabb időn át, 0 f 2 огэ •5. ábra. A nyomás alakulása a cső­vezetékben a szivattyús gépcsoport indítása után (TLM 2500-as szivat­tyús gépcsoport méréshelye a főve­zetékben, kb. a gépcsoporttól 100 m-re) Abb. 5. Gestaltung des Druckes in der Rohrleitung nach Inbetriebnahme des Pum­penaggregates (Meßstelle des Pumpenagg­regates Typ TLM-2500 ist in der Hauptie­itung in einer Entfernung von etwa 100 m von dem Aggregat) 4 Ismeretes az, hogy a változatos csőkapcsolás ellenállási tényezője más és más. Sőt az ugyanazon csőkapcsolat más ellenállási értéket adhat. A vízmozgás irányától függően a VITUKI laboratóriumában Hankó Zoltán mért adatai szerint műanyagcsőnél és Mannesmann típusú kapcsolatnál mintegy 30%-os eltérést adtak. (Ennyivel kedvezőtlenebb a negatívból pozitívba való átmenet). Ez figyelemreméltó meg­gondolásoknak szolgálhat alapul egyéb anyagi és kapcsolási módú csövekre vonatkozóan is (jelenlegi Perrot kapcsolataink példáid fordított megoldásúak). A 4. ábrán a 0 67 mm-es PVC csőnél a vízfolyás irányát zárójelben tüntettük fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom