Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)
4. füzet - VI. Vita
Hozzászólás 571 melyek a közeg nyírószilárdságát teljesen mobilizálták s így a teljes talajtömeg plasztikus állapotba került. Nyilvánvaló tehát, hogy gáttest belsejében fellépő nyomások meghatározására az eljárás nem alkalmazható. A szerzők a Rankine-íéle elméletet ezután átalakítják, de teljes egészükben megtartják a földnyomáselmélet Coulomb-féle feltevéseit, csupán a képletekben a cp értéket — egy ismeretlen függvény szerint — változónak tekintik. Meg kell itt jegyezni, hogy a speciális esetre érvényes Coulomb-elméletben, de annak kibővítésében is, a szakadólap hajlása az állandónak feltételezett súrlódási szög egyértelmű függvénye; mihelyt a súrlódási szög a helynek függvényeként változó, a szakadólapot nem lehet síknak feltételezni. Nem jogosult a többi feltevés sem ebben az esetben; úgyszintén elvileg helytelen a 35. ábrán az elemi földnyomás szerepeltetése, valamint a szélsőérték-keresés (22. egyenlet). A 36. ábra jobb oldala a cikk feltevéseinek keretében is hibás: a földnyomás már a = q> esetében zérussá válik. Indokolatlan az az eljárás is, amellyel a mértékadó szakadólap helyzetét javasolja meghatározni a tanulmány. Minden számítás nélkül is nyilvánvaló ugyanis az, hogy a legnagyobb aktív földnyomást a legkisebb súrlódási szög mellett, s az annak megfelelő a = 45° + <p/ 2 szakadólap hajlás mellett fogja szolgáltatni a Rankine-elmélet; hisz Rankine-féle szakadólap teljes hosszában ugyanazon cp szöget kell feltételezni; az adott szakadólapon működő eredő feszültségek hajlásszöge nem tekinthető a sík szakadólap mentén változónak. Itt kell rámutatnom arra, a meglehetősen elterjedt hibás nézetre is, mely úgy véli, hogy a Coulomb-, illetve a Rankine-elmélettel meghatározott földnyomás a „legnagyobb", így az azzal való számítás biztonságot jelent. A helyzet éppen fordított: ez a földnyomás a lehetséges földnyomások minimuma; akkor lép fel, amikor a szakadólapon a talaj nyíró szilárdsága már teljesen ki van használva (lásd: Talajmechanika I. könyvem 2. kiadásának 405. oldalán a 4.51 pont bevezetőjét). Az áramlási nyomás meghatározása veszélyesen leegyszerűsített formában jelentkezik a c) pontban; az eljárás indokolása hiányzik; véleményem szerint indokolás nem is adható! Az „áramlási nyomás eredője" (30. képlet) nem lehet egyenlő egy hosszúsággal, még akkor sem, ha azt hallgatólagosan a víz faj súlyával meg kell szorozni! Ugyanígy nem lehet a „nyomás" dimenzió nélküli szám (29. képlet). Ad) pont bevezető mondata nem érthető; nem derül ki, hogy mit értsünk azon, hogy „ ... a vizsgált metszet mögötti gátrésznél megállapítjuk a súrlódási szög, a fajsúly (!) és a magasság-változás függvénykapcsolatát". Arra lehetne talán következtetni, hogy itt nem az e pontban többször említett „passzív földnyomásról", hanem a gát alapsíkján fellépő súrlódási ellenállásról van szó. (Megjegyzendő, hogy a 38. és 39. ábra fel van cserélve!) Nincs kifejtve a bekezdés három befejező mondata; egy gát alapsíkján fellépő legnagyobb súrlódási ellenállás meghatározásához sem sík, sem kör csúszólapot nem kell feltételezni; a képletek szerint (31—32) itt földnyomásról nincs szó, mint ahogyan az a 40. ábrából is kitűnik. * * * A fenti megjegyzéseimmel az volt a szándékom, hogy egy közelítő elméleti megoldást korrigáljak s így elősegítsem a helyes eljárás kialakítását, amit a szerzőktől, a tanulmány egészét és eddigi irodalmi munkásságukat tekintve, jogosan el is várhatunk.
