Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)

3. füzet - III. Kálmán Miklós-Perényi Károly: Esőztető öntözőrendszerek

406 Kálmán M.—Perényi К. II. Vegyes vezetékű rendszerek (1. éibra). Az esőztető öntözőrendszerek leggyakrabban előforduló típusa. A beépített fővezeték és a mellékvezetékek az egy-egy területegységet ellátó vízkivételi csapokig szállítják a vizet. E csapokra kapcsolódnak a hordozható csővezetékű részek. A hidránshoz vagy a szórófejekkel ellátott öntözővezeték, vagy egy teljes, hordozható berendezés kapcsolódik. A beépített vezetékek anyaga általában vasbeton, acél, azbesztcement, műanyag stb. lehet. III. Nyílt-csatornákból és hordozható csővezetékű berendezésekből kialakított rendszer (1. cibra). Régebben megépült öntözőrendszerek átalakításánál keletkezett típus. A rendszer csatornái adottak voltak és ezeket használták fel arra, hogy a hordozható csővezetékű berendezésekkel belőlük vizet nyerjenek. Az alacsonyabbrendű csatornákat megszüntetve, megfelelő nagyságú táblák keletkeznek a hordozható berendezések gazdaságos alkalmazására. Közel sík, továbbá terraszokra bontható dombvidéki területen az újonnan tervezésre és építésre kerülő rendszerekben is alkalmazzák. IV. Nyillcsatornákból és vegyes vezetékű berendezésekből kialakított rendszer (1. ábra). Rendszerint a terepalakulathoz való alkalmazkodás alakítja ki a három összetevő együttes alkalmazását. A nyíltcsatorna-beépített vezeték sorrendje néha felcserélődik. Ilyen berendezés a későbbiekben ismertetésre kerülő Vestina Társulat öntözőrendszere. Tanulmányunkban ismertetésre kerülő rendszereknél minden esetben hivatkozni fogunk a típusszámokra (I, II, III, IV típus). Mielőtt a rendszerek részletes leírására rátérnénk, két, a következőkben sűrűn előforduló fogalmat szeretnénk tisztázni. Az egyik a vízhozamegység és a másik a szükséglet szerinti vízfelhasználás. a) Vízhozamegységen esőztető öntözőrendszerekben azt a vízhozamot kell érteni, mellyel egy vagy több adott vízkivételi helyhez, hidránshoz, vagy a hordozható berendezés szivattyú-állásához rendelt terület, a méretezés alapjául szolgáló mezőgazdasági terv által előírt idő alatt megöntözhető. A terület és így a vízhozamegység nagyságát az éghajlati, mezőgazdasági stb. viszonyokon kívül, elsősorban a rendszerben fekvő birtoktestek nagysága határozza meg. A nyugati országokban általában az az alapelv, hogy minden birtokosnak lehetőleg külön hidránsa legyen és csak kivételesen kicsi birtoktestek esetében kapcsolódik két birtokos egy vízkivételi csapra. A vízhozamegységet tehát a legkisebb birtoktest szabja meg. À nagyobb birtokosok az így megállapított egységek egész számú többszörösét kapják. Hazánkban a mezőgazdasági nagyüzemekben természetesen más a helyzet. Nálunk a vízhozamegység nagyságát kizárólag a mezőgazdasági követelmények, ill. a rendszer üzemének gazdaságossá tétele szabja meg. b) A szükséglet szerinti vízfelhasználás azt jelenti, hogy a termelő a számára biztosított vízhozamegységet az öntözési idényen belül bármikor és bármilyen hosszú ideig, előzetes bejelentés nélkül igénybe veheti, tehát a rendszerben öntözési órarend, ill. naptár készítése és az e szerint történő öntözés végrehajtása nem szükséges. A termelő számára átadott vízmennyiséget természetesen mérni kell és a vízdíjat a fogyasztás arányában szedik be. A rendszer üzemének adminisztrációja és ellenőrzése rendkívül egyszerűsödik és a termelő is úgy és akkor használja fel a vizet, amikor az számára a legalkalmasabb. A fenti alapelv szükségessé teszi a rendszer vízszétosztó hálózatának túlméretezését. A vízhozamegységek helyes megválasztásával és a rendszerben