Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)
1. füzet - I. Alcser Jenő-Perényi Károly: Magyarországi öntözések fejlődése 1957-től 1960-ig
16 Alcser J. —Perényi К. területek kiterjedését az utolsó 30 évben [15]: 1930-ban 1934-ben 1947-ben 1952-ben 1960-ban 171 kat. hold 1 103 kat. hold 300 kat. hold 8 000 kat. hold 12 750 kat. hold ebből csőkútból 4 520 kat. hold. Korábban — és még most is nagyobb százalékban — a kutak kisebb területek vízellátására szolgáltak. A nagyüzemi öntözés terjedése és a mezőgazdaság szocializálásával együtt járó nagy területegységek öntözési igénye vetette fel azt a gondolatot, hogy a kutak vízhozamát nagyobb kiterjedésű, 30—40 kat. hold, sőt esetleg többszáz kat. holdas területek öntözővíz ellátására kellene felhasználni. Természetesen e kérdés megoldása számtalan helyi körülménytől függ és elsősorban hidrológiai, geohidrológiai, hidraulikai, kúttechnológiai stb. kutatómunkát igényel, a műszaki feltételek megteremtése pedig számtalan gépészeti, építési stb. feladatot vet fel. Az utolsó években e téren tapasztalható fejlődés kétségtelenül először a Mátraalján indult el talajvízkutak építésével. E területen korábban igen sok gazda használta a felszínalatti víz kivételének legegyszerűbb módját, mely először ún. sírkutak, mély gödrök, később expreszkutak formáját öltötte. A kutakat kezdetleges eszközökkel építették, béleletlenek voltak és kisebb, max. néhány kat. holdas területet láttak le. E területen, — tehát a Zagyva—Tarna vízgyűjtőjén — a kutatás [16] 13 900 kat. holdra becsüli az öntözésre alkalmas és kutakból ellátható öntözhető területet. Hasonló kezdeményezésre a Duna—Tisza-közi területen 1960. év végéig 210 kutat létesítettek [15]. E területen kizárólag béléscsöves, szűrőzött csőkutakat építettek és építenek részben vízügyi igazgatóságok, részben állami gazdaságok és termelő szövetkezetek. Vízháztartási, vízadóképességi és vízminőségi vizsgálatok összesített eredményeképpen a Duna—Tiszaközi törmelékkúp területén a talajvízkutakból öntözhető terület becsült értéke 45 800 kát. hold [17]. Ha a kutas öntözés e két kezdeményezésének megvalósítása során fordultak is elő túlzások, helytelen irányzatok, melyek a szakemberek éles vitáját indították el, mégis hatalmas eredménynek tekinthető az, hogy újra ráterelte a figyelmet a felszínalatti vizek öntözésre való alkalmazására és hogy a vizsgálatok immár országos méretekben indultak meg. Hazánkban több területet ismerünk, melyek nagytömegű felszínalatti vízkészlettel rendelkeznek és melyeknek felhasználását távlati öntözési terveinknél feltétlenül figyelembe kell vennünk. Ilyen területek elsősorban — az előzőkben részletezetteken kívül — a Kisalföld és a Szigetköz, a Szentendrei- és a Csepel-sziget, a Mohácsi-sziget és környéke, a Sajó és a Hernádvölgy Miskolc alatti szakasza, a Tisza—Kraszna—Szamos és Túr törmelékkúpja, a Maros és a Kőrös hordalékkúpja. Sárköz, a Bükk alja, a Keleti Középhegység párkány síkja [15]. A területek ilyen széleskörű bekapcsolása feltétlenül szükséges, ha figyelembe vesszük, hogy távlati terveink szerint a talajvízből való öntözés aránya az 1960. évi 8%-ról 1965-re 20—21%-ra emelkedik [15]. Igen nagy jelentőségű ez az adat, hiszen 1965-ben az összes öntözött területünk meghaladja à 400 000 kat. holdat.
