Vízügyi Közlemények, 1961 (43. évfolyam)

4. füzet - VII. Megemlékezések

512 Megemlékezések ahol a Kulpaszabdlyozó kirendeltséghez osztották be. Rövidesen a Sajó-csatornázás geodéziai előmunkálatainál találjuk, majd magának a víziutnak a tervezésében is részt vesz, mint Maurer Gyula legfőbb munkatársa. A világháború kitörése hadba szólítja, ahonnan csak 1918 őszén kerül haza. A háború után a budapesti Kikötőépítési Kormánybiztosság tervezési osztályán folytatta működését. Az építkezés befejezését, ill. a Kormánybiztosság feloszlatását követően a Földművelésügyi Minisztérium vízügyi műszaki főosztályán alapított tervező csoportot vezette (ebben az időben — többek között — a recski völgyzárógát és a nicki Rába-gát tervezését és építését irányította). A csoportot 1932-ben a Vízrajzi Intézetbe olvasztották be, és a megnagyobbodott intézet vezetésével Ditróy Jánost bízták meg. Ezt a tisztet 1939 végével történt nyugalombavonulásáig töltötte be. A minisztérium külön megbízásával azonban, megszakítás nélkül, tovább folytatta működését a II. világháború alatt és után is. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal megalakulásakor, 1948-ban — csaknem 70 éves fejjel — egy tervezői csoport irányítására kapott megbízást. A hivatal átszervezésekor a Mélyépítési Tervező Vállalat kötelékébe került és az iparfejlesztési programok vízellátási feladatainak megoldásában értékesítette kiváló képességeit. Innen vonult nyugalomba, most már másodszor, 1957 elején. A Műegyetem arany diplomája után ekkor választotta tiszteleti tagjává a Magyar Hidrológiai Társaság. Utoljára 1959 —60-ban még a Műszaki Emlékeket Nyilvántartó Csoport vette igénybe gazdag tapasztalatait a vízépítés-történeti anyag rendezésében. Daliás tartását és szellemi frisseségét élete utolsó pjrcéig megőrizte. Ügy dőlt ki a sorból, mint villámsújtotta fa: az 1911. augusztus 2-án hirtelen bekövetkezett szívbénulást nem előzte meg semmiféle betegség vagy látható előjel. * A magyar vízimérnöki kar a vízépítési tervezés kimagasló oszlopát, mérnöknemzedékek sorának nevelőjét és hidrológiai kutatásunk egyik előharcosát gyászolja benne. Tervezői munkássága a hazai nagy vízépítési létesítményekkel, főként a víziutak és kikötők műtárgyaival kapcsolatos. Három völgyzárógát (Ferencfalva, Bohu, Recsk), a Sajócsatornázás tervezése, a budapesti Szabad-Kikötő létesítményei, a szolnoki gabonatárházak a békési kikötő, a sztálinvárosi dunai vasmű kikötője, a Rába folyó nicki gátja, és a siófoki Sió-zsilip tervezése fűződik, egészben vagy részben a nevéhez. Az ipari vízellátás terén a pécsi hőerőmű dunai vízkivételén kívül a Lenin kohászati műveknek és a borsodi vegyi kombinátnak a vízkivételi művével kapcsolatban szerzett kiváló érdemeket. Mint nevelő, pályája kezdetén a Műegyetemen eltöltött 7 éven át foglalkozott a leendő mérnökökkel. Ennél fontosabb nevelő szerepet töltött be akkor, mikor — mint a mérnöki tudományok legkülönbözőbb területein egyaránt otthonos, fölényes tudású vezető — közvetlen útmutatásaival és tanácsaival nemzedékek sorát vezette be a gyakorlati mérnöki munkába. Nemcsak ismereteket közölt, hanem személyes példájával nevelt, elsősorban fáradtságot nem ismerő szorgalmával, éjt és nappalt meg nem különböztető kötelesség-tudással és hatalmas felkészültséget takaró szerénységével. A hidrológia terén az országos talajvízszintészlelő kúthálózat kiépítésével, az észlelés és adatfeldolgozás megszervezésével, a Kvassay zsilip melletti sebességmérőhitelesítő csatorna megépítésével, a vízrajzi alappontok és vízmércék szabványterveinek kidolgozásával, az 1929/31. évi részletes tiszai felvétel eredményeinek kiadásával, és — nem utolsósorban — a Vízrajzi Évkönyv mai alakjának megteremtésével alkotott maradandót. Egykori munkatársai, akikbe a víziügyek odaadó szeretetét és lelkes építő tevékenységének szellemét beoltotta, kegyelettel őrzik emlékét. És az utókor, amely csak alkotásain és a róluk páratlan gondossággal készített leírásain keresztül ismerheti meg, a magyar vízgazdálkodás nagyjai között fogja emlegetni nevét. Dr. László ff у Wotdemár