Vízügyi Közlemények, 1961 (43. évfolyam)

3. füzet - IV. Ihrig Dénes: Altalajöntözés talajvízszín szabályozással

•316 Ihrig Dénes csövek közötti távolság, akkor egy alagcsövön nagy terület számára kell elegendő vizet szállítani. Ilyenkor az alagcső kezdeti szakaszán az átmérőjének kell nagynak lenni, hogy a csatorna vízszíne és az alagcső vége fölötti talajvízszín különbsége ne legyen nagyobb az említett 10 cm-nél. 2. Talaj vízszínszabályozó altalajöntözés különféle talajoknál A természetben előforduló termőtalajok általában agyagos, homokos iszaptalajok (vályog), vagy különféle homoktalajok. Helyenként tőzeges talajok is találhatók. Az iszap és iszapos agyagtalajoknál a talaj vízszínszabályozó altalaj öntözés a legtöbbször nem szükséges és nem is célravezető. Nem szükséges, mert még alacsony talajvízszín mellett is ezek a talajok a fölös téli csapadék nagy részét tárolni tudják. Ilyen talajokon a talajban tárolt víz a tenyészidőszak alatt hulló csapadékkal együtt általában elég ahhoz, hogy a növény fejlődését biztosítsa. A nedvesség a gyökérzónát általában kitölti és a gyökerek jelentékeny mélységig tudnak lehatolni. Ha pedig csapadékhiány miatt a talajban raktározódó nedvesség megfogy, akkor más módon kell a csapadékot pótolni. De nem is célravezető, mert ezek az iszap és iszapos agyagtalajok eléggé víz át nem eresztők, a víz túlságosan lassan szivárog a talajban és a felhasznált víz utánpótlása a kapilláris vízmozgás révén igen lassú. A homoktalajok, mind a durva, mind a finom homoktalajok, különösen ha iszapban és humuszban szegények, csak kevés vizet tudnak visszatartani és az a kevés víz is, ami tavasszal a gyökérzónában visszamarad, hamar felhasználódik. A tenyészidőszak alatt hulló csapadék rendszerint nem elég, vagy túlságosan rendszertelen ahhoz, hogy a talaj nedvességhiányait folyamatosan pótolja. Az eredmény a növény hervadása, de minden esetre a termés csökkenése. Bár a talaj nedvességének szabályozása finom homoktalajoknál kevésbé szükséges, mint durva homoknál, mindamellett mind a kettő meghálálja a talaj nedvességének akár felületi, akár altalaj öntözéssel való szabályozását és pótlását. Utóbbi azonban csak akkor lehetséges, ha a talajvíz nincsen mélyen, legfeljebb 1 —2 m-rel a talaj színe alatt, mert homoktalajokban a víz a gravitációs erő hatására gyorsan halad a talajvíz felé és a talajvízben eltűnik. így például a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Komlósi Imre talajvízháztartási kutatási telepén végzett mérések szerint d = 0,25—0,1 mm szemnagyságú futóhomoknál ~ 0,5 m/nap a talajvíz felé haladó beszivárgó víz szivárgási sebessége. A tőzeges talajoknál a talajvízszín szabályozásának más oka is van. A tőzegtalajok, ha teljesen kiszáradnak, újból nehezen nedvesíthetők és terméketlenné válnak. Ha azonban a talajvíz elég magas (cca. 60 cm-re van a talajfelszín alatt), akkor — holland tapasztalatok szerint — a tőzeg teljes kiszáradását meg lehet akadályozni. Ha az említett talajok réteges kombinációban fordulnak elő, akkor az említett módszerű altalaj öntözés alkalmazásánál mindenkor a rétegek elhelyezkedése a döntő. Ha a felső réteg áteresztő és az alsó nem, és megvan a talajvíz szinttartásának lehetősége, akkor az altalaj öntözésnek az a módja alkalmazható. Ha azonban a felső rétég kötött, az alsó réteg pedig áteresztő, és nincs meg a talajvíz állandó szinten tartásának lehetősége, vagy ez csak nagyon sok vízzel lehetséges, akkor más módszerhez kell folyamodni: a gyökérzóna nedvességének felülről vagy a talajon keresztüli pótlása végett. (Például porózus csövekkel kell a vizet a gyökér-