Vízügyi Közlemények, 1960 (42. évfolyam)

1. füzet - I. Dégen Imre: A víztározás és népgazdasági jelentősége

12 Végen Imre tozásával is csökkentsük és a viszonylag nagy beruházást igénylő, de a népgazdaság növekvő vízigénye arányában egyre nélkülözhetetlenebb tározók építése előtt gondoskodjunk meglevő víztermelő, vízszolgáltató berendezéseink telje» kapacitásának kihasználásáról, a helyi viszonylag kis anyagi eszközökkel feltárható víznyerési lehetőségek hasznosításáról. Nem lehet indokoltnak tekinteni öntözőműveink olyan méretezését és az öntözővízigény oly módon való megállapítását, hogy a vízigényeket a legkedvezőtlenebb esetben is teljes mértékben kielégítsük és erre az igen ritkán előforduló esetre méretezzük a tározókat. A gazdaságossági vizsgálatok szerint az öntözésnél olyan vízellátás biztosítása gazdaságos, mely 100 év közül 80 évben teljesen kielégíti az igényeket, a többi 20 évben pedig kisebb-nagyobb vízkorlátozást alkalmaz. Ipari üzemek általában sokkal érzékenyebbek a vízhiányra, azért 95—98%-os tartósságú vízhozamot szoktak az ipari vízellátásnál alapul venni. E téren nagy jelentősége van a fokozottabb víztakarékosságnak, a vízpazarlás megszüntetésének is. Ipari üzemeknél a többszörös vízfelhasználás alkalmazásával, a csővezetékek és szerelvények vízveszteségének csökkentésével, az öntözésnél pedig a mindenkori csapadékviszonyokat, talajadottságokat és az egyes növények tényleges vízigényét figyelembe vevő öntözővíznormák alkalmazásával, öntözővíz mérőberendezések széleskörű használatával, a csatornák szivárgásának csökkentésével lényeges vízmegtakarítás érhető el. Az ily módon elérhető megtakarításra rávilágít, hogy az ivóvízellátási csőhálózat és a házi szerelvények hibái miatt évente mintegy 25 millió m

3 ivóvíz megy veszendőbe, ami ugyanannyi millió Ft veszteséget jelent. Ez a vízmennyiség elegendő volna Miskolc és Győr jelenlegi együttes ivóvízfogyasztásának kielégítésére. Kedvezőtlen talajon létesült utolsó rendű öntözőcsatornák vízvesztesége pedig a szarvasi Öntözési és Rizstermesztési Kutat» Intézet mérései szerint 40—60 %-ot is eléri. * * * A víztározás általában az ország területén eredő vízkészlet jobb, időben arányosabban elosztott hasznosítására szolgál. Ahol ez a területileg elosztva jelentkező vízkészlet már nem biztosítja az igények kielégítését, sor keiül a határon túlról érkező nagy mennyiségű, de a nagy folyókban összpontosuló vizek hasznosítására és a fogyasztás helyére való átvezetésére. Erre mutat példát a tatai és a pécsi iparvidékek dunai víztávvezetéke, továbbá a Keleti Főcsatorna is, amellyel a Tisza vizének a Körösök völgyébe való átvezetése történik. A távlati vízigényes mezőgazdaság-fejlesztési program a Tisza-völgyében aligha lesz megvalósítható, ha a síkvidéki tározók széleskörű alkalmazása mellett nem gondoskodunk idejében a dunai vízátvezetésről is. Nagyobb távlatokban pedig meg kell vizsgálni a lehetőségét annak, hogy a Kárpát-medence összefüggő vízrendszerét a szomszédos baráti országokkal a kölcsönös szocialista együttműködés és segítségnyújtás jegyében tervszerűen, összehangolt módon hasznosítsuk-