Vízügyi Közlemények, 1960 (42. évfolyam)

1. füzet - VI. Rétháti László: A talaj kapillaritásának mérnöki vonatkozásai

142 Rétháti László pótlódó — víz mennyisége. Ha a kapilláris tartományok kiterjedése nagy, és a talaj telítettségi foka magas, a növény könnyebben, rövidebb gyökérzettel megél még viszonylag mélyebben fekvő talajvíz esetében is. e) A talaj feltárás során figyelembe veendő szempontok A talajvízszint helyzetét a fúrási munka szüneteltetésével kell meghatározni, felhasználva azt a fizikai jelenséget, hogy a gravitációs víz szabad térben hosszabbrövidebb idő alatt összegyűlik, míg a kapilláris tartományban a kialakuló meniszkuszok felületi feszültsége a vizet visszatartja. Előfordul ugyanis, hogy laza finom homok, homokliszt víztartalma közel telített állapotban a folyási határt is megközelítheti, még a talajvíz szintje felett; a víz a fúrófejről a legkisebb külső behatásra cseppekben leválik, ebből — vagy általában a minta „átázottságából" — a fúrómester a talajvíz jelenlétére következtet. Ha laboratóriumi vizsgálatok céljára telített mintákra van szükségünk, ezeket az alsó kapilláris zónából célszerű vennünk; ezzel sok hibaforrásnak elejét vehetjük. Köztudomású, hogy szemcsés talajból igen nehéz zavartalan mintát venni. Ezen a nehézségen úgy tudunk segíteni, hogy a víztartalom pontos meghatározására alkalmas mintát veszünk az egyenletes telítettségű tartományból; r

e ismeretében számítható a hézagtényező: r

e-1 tetszőleges tömörségű mintán meghatározhatjuk (vö. 4. fejezet); hiba abból adódhat — amit megfelelő korrekcióval figyelembevehetünk —, hogy a talaj relatív nedvessége természetes viszonyok között r

e-tői különbözhet is. A víztartalomból — összevetve a talaj szemcseösszetételével, vagy ismert kapilláris jellemzőivel — következtethetünk a talajvízszint mélységére. Jól fel lehet használni ezeket az ismereteket azokon a területeken, ahol már számos fúrás készült, és az altalaj homogén (pl. Sztálinvárosban). A geoelektromos feltárás, mint ismeretes, kedvező esetben alkalmas lehet a talajvízszint közelítő megállapítására. Mivel az elektromos tér szempontjából közömbös, hogy a pórusokat gravitációs vagy kapilláris víz tölti-e ki, az ellenállás már a talajvízszint feletti h

c magasság megközelítésekor megváltozik. Durva szemcséjű talaj (pl. kavics) esetében ez nem okoz különösebb bonyodalmat, ha viszont a talaj finom szemcséjű, és kapilláris zónájának magassága meghaladja a mérések hibahatárát, feltétlenül korrekcióra van szükség. Hasonló nehézségek merülnek fel a szondázásnál is. Terzaghi és Peck [34] felhívja a figyelmet arra a jelenségre, hogy igen finom, vagy iszaptartalmú homokok esetében, ahol az effektív szemcsenagyság 0,1—0,05 mm, az azonos behatoláshoz szükséges ütések száma a telített zóna felső határán megváltozik: ha a homok laza, akkor csökken, ha tömör, akkor jelentősen megnövekszik. Ha ezt a jelenséget nem ismerjük, vagy a ^-magasság közelítő értékét nem határozzuk meg, az ütésszám megváltozását esetleg a tömörség változásában fogjuk keresni. Példaképpen a 19. ábrán bemutatjuk a szigethalmi autógyár területén a Földmérő