Vízügyi Közlemények, 1959 (41. évfolyam)
2. füzet - IV. Tarján Artúr: Házi szennyvizek hígulásának figyelembevétele egyesített rendszerű csatornázás tervezésében
Házi szennyvizek 269 szennyvizeknek mennyisége (1,0—0,5%-a az összes évi szennyvíz termelésnek), hígulási foka és évi előfordulási száma tág határok között (26—214 óra/év) változik (lásd III. táblázat). 2. A hígulási fok megállapításánál figyelembe kell venni a laksűrűségnek és a lefolyási tényezőnek egymáshoz való viszonyát, illetőleg az előzőkben közölt (/, ill. I') értékeket (lásd IV. táblázat). Erősen fedett terep esetén (zártsorú beépítés, burkolt udvarok, régi típusú belváros), amikor tehát a lefolyási hányad aránylag nagy (I = 1,5 — 2,0 l/s • ha), nagyobb átlagos évi előfordulású kisebb csapadék idéz elő átbukást, mint ugyanolyan laksűrűség mellett egy kevésbé fedett terep (újszerű laza beépítés, emeletes pontházak, köztük nagy zöld területek, parksávok) esetén (I = 2,0 — 2,5 l/s. ha). Ebből következik, hogy ha a lefolyási tényező nagy, a nyers szennyvizek 4-szeres hígulásának megfelelő magasságban levő bukóéi esetén az átbukás évi gyakorisága közel egyenlő egy újszerűen beépített településről lefolyó szennyvizek 3-szoros hígulásának megfelelő magasságban levő bukóélen történő átbukás gyakoriságával. 3. I Ia a bukó éle az átlagos szennyvízmennyiség n-szeres hígulásának megfelelő magasságban van. akkor az átlagosnál nagyobb mennyiségű szennyvizek érkezésekor azonos intenzitású esőnél az átbukó víz hígulása az n-szeres hígulást nem éri el. (Az erre vonatkozó számszerű adatokat az V. táblázat tartalmazza.) 4. Általános irányelvként elfogadható, hogy a gyűjtők tehermentesítését célzó záporkiömlők bukóéle a befogadónak a szennyeződéstől való kímélése érdekében mindig a szennyvízcsúcs megkívánt n-szeres hígulásának magasságában legyen. Hidraulikai szempontból sem célszerű a gyűjtő belméretét nagymértékben leszűkíteni. Figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy a záporkiömlő rendesen a település határán belül van és az azon átbukott vizek lakott területen folynak le. Ezért célszerű legalább a szennyvíz túlterhelés 5-szörös hígulásának megfelelő magasságra méretezni a bukót. Ebben a vonatkozásban természetesen a befogadónak vízjátéka, vízhozama és tisztasági foka a döntő tényező. 5. Szennyvíztisztító telepek előtti esővíz kiömlőknél, vagy túlfolyóknál a bukó magasságának megállapításánál a tetemes költségkihatás miatt bizonyos engedmény tehető. Általánosan bevett szokás szerint a szennyvíztisztító telepen az átlagos szennyvízmennyiség alapján számított 3-szoros híguláson aluli szennyvizek biológiai tisztítás után, a 3—5-szörös hígulás közötti szennyvizek ülepítés után, az 5-szörös híguláson felüli szennyvizek pedig homokfogón és szűrőrácson keresztül vezetve jutnak a befogadóba. A 3-szoros hígulásra méretezett bukóéi magasság esetén évi átlagban 214 esetben buknak át tisztítatlan szennyvizek. Az összes átbukó szennyvízmennyiség megfelel az évi szennyvíztermelés 0,98%ának, ebből 73 esetben az átbukott szennyvíz hígulása nem éri el a 3-szorost (1,8—3,0-szoros) ; ezeknek átlagos mennyisége az évi szennyvíztermelés 0,12%-a. Ha a befogadó kisvízhozamú, a közöltek alapján nagyon is megfontolandó az átlagos szennyvíz 3-szorosa helyett az átlag 4-szeres hígulásra tervezni a bukóéi magasságát. Ez esetben a tisztítatlanul átbukó szennyvizek mennyisége az évi átlag 0,60%-a az előbbi 0,98% helyett, az előfordulások száma 145 óra/év és az átbukó szennyvizek hígulási foka is nagyobb (2,4—4,0-szeres). Különösen lecsökken a 3-szoros híguláson aluli szennyvizek mennyisége : az évi összes szennyvízmennyiség 0,015%-ára. A 3-szorosnál nagyobb, de 5-szörösnél kisebb hígulású szennyvizek —mint már közöltük —, az általános gyakorlat szerint ülepítés után kerülnek a befoga9*
