Vízügyi Közlemények, 1959 (41. évfolyam)

1. füzet - II. Hock Károly: A gazdaságosság szerepe a műszaki gyakorlatban

16 Hock Károly ismertetett módja adja meg, de természetesen figyelembe kell venni, hogy ilyenkor a gazdaságossági számítások szokásos bizonytalanságát még a várható fejlődés mértékének bizonytalansága is növeli. A számítás menetét a következő példa mutatja. A feladat víztorony tervezése. A fogyasztásnak 1000 m

3-es víztorony is megfelelne, • de a várható fejlődés miatt ez csak 5—10 évig elég, 15—20 év múlva pedig előreláthatóan 2000 m

3-es víztorony lesz szükséges. Kérdés, hogy most 1000, 1500 vagy 2000 m

3-es tornyot építsünk-e. Ha az előírt hozam 10%, az 1000 m

3-es víztorony költsége 2 millió Ft, az 1500 m

3-esé 2,7 millió Ft és a 2000 m

3-esé pedig 3,2 millió Ft. Ha most csak 1000 m

3-es tornyot építünk, akkor a 2000 m

3-es torony költségével szemben pillanatnyilag 1,2 millió Ft-ot takarítunk meg s ez az összeg más beruházások céljára fordítható, ahol évi 10%-ot hoz. így ez az összeg már hat év múlva 2 millió Ft fölé fog nőni. Ezért semmit nem vesztünk akkot, ha hat év múlva egy másik 1000 m

3-es tornyot építünk. Sőt mindenképpen megnyerjük azt, amivel két torony üzemi és biztonsági szempontból többet ér, mint egy. Ezenkívül nyereség fog keletkezni abban a valószínű esetben, ha a második víztoronyra csak hat évnél később lenne szükség. Az 1500 m

3-es víztorony hátránya, hogy most nagyobb költséget kell beruházni és mégsem elégíti ki a távolabbi szükségletet. A gazdasági számítás tehát azt az eredményt adja, hogy most csak egy 1000 m

3-es víztornyot ésszerű építeni. Mi történik azonban akkor, ha egyáltalán nem írnak elő hozamot illetve megtérülési időt. Ebben az esetben nyilván becslésre vagyunk utalva. Ha úgy véljük, hogy gazdasági viszonyaink most olyanok, aminek 5 és 10% közti hozam felel meg, akkor 5% feltételezésével még egy számítást kell végeznünk. Nyolc év alatt az 1,2 millió Ft megtakarítás 5%-kal mintegy 1,8 millió Ft-ra nő. Ha tehát a második 1000 m

3-es víztorony megépítésének szükségessége nyolc év múlva merül fel, akkor 0,2 millió Ft veszteség mutatkozik azzal szemben, ha mindjárt 2000 m

3-es víztornyot építettünk volna. Ezt a különbséget azonban körülbelül kiegyenlíti az az előny, amit két torony nyújt eggyel szemben. A végeredmény tehát az, hogy 10% hozam mellett az 1000 m

3-es víztorony építése mindenképpen gazdaságosabb, 5% hozam mellett pedig kétséges, hogy az 1000 vagy a 2000 m

3-e torony építése a gazdaságosabb. A kettőt egybevetve az 1000 m

3-es víztorony mellett kell dönteni. Látható, hogy ez a számítás még akkor is egyszerű, ha az adatok bizonytalanok. A gyakorlatban mégis általában ezt az egyszerű számítást sem végzik el, hanem a nagyobbik tornyot tervezik. Ennek a mindenáron nagyobbra való törekvésnek a tervezők általános elfogultságán kívül az az oka, hogy tudat alatt Budapestnek a múlt század második felébe történt rohamos fejlődésére gondolnak és azt hiszik, hogy a jövőben is ilyen ütemű fejlődés várható. Valóban igaz az, hogy Budapest lakossága a múlt század második felében mintegy tízszeresére nőtt, de ilyen mértékű vagy ezt megközelítő fejlődés többé már nem lehetséges. Az ilyen gazdasági számítás általában arra az eredményre vezet, hogy víztoronynál, vízmedencénél és vízvezetéknél nem indokolt a messzi fejlődés figyelembevétele, mert ezeknél egy nagyobb egység helyett két együttvéve ugyanolyan teljesítményű kisebb egység megvalósítása nem sokkal kerül többe. Nagyobb szennyvíztisztító telepnél, szivattyútelepnél, vízkivételi műnél, víztisztító telepnél és hasonló műveknél mindig kell helyet biztosítani a fejlődésére, de tényleg építeni csak közvetlenül szükséges mértékig indokolt. Egészen más a helyzet gravitációs vízvezető csatornák létesítésénél. Itt a csatorna vízszállítóképességének kétszeresére növelése a költségeket általában csak