Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

3. füzet - V. Kisebb közlemények

380 Kisebb közlemények Az alsó rész olyan fiatalabb triászkori képződményeket (pl. fődolomitot) is tartalmaz, amelyek a felső részben nem találhatók. A különbségek mellett közös vonás a rétegeknek a hegylánc belseje felé irányuló nagyfokú dőlése. A mühlaui szurdok forrásai ott fakadnak, ahol a vetődés keresztezi a szurdokot. A többi, kisebb jelentőségű forrás is a vető mentén tör elő. A források az említett felső egység legalsó, legmélyebb rétegeiből fakadnak, vagy közvetlenül fölöttük. Egyes mühlaui forrásoknál, mint pl. a Wurm patak forrásainál, ez közvetlenül megfigyelhető. A többiek a helyenként igen tömör, ún. „höttingi" breccsán keresztül törnek elő, mely mintegy kéregszerűen borítja a hegység alapkőzetét. Ez az alapkőzet vörös színű, gazdag agyag tartalmú, alsó triász homokkő, az észak-tiroli Alpok legősibb alkotó eleme. Agyagtartalma folytán vízzáró, s így meredeken a hegy 1. ábra. A mühlaui szurdok földtani szelvénye belseje felé dőlt rétegei tömítő szerepet töltenek be. A homokkő feletti kőzetre leg, az ún. sejtes dolomit (Rauhwacke) ugyancsak tartalmaz agyagot és a homokkőével párhuzamos dőlési síkja révén hozzájárul a hegy belsejében összegyűlő vizek visszatartásához. A sejtes dolomit fölött vastag kagylós mészkőréteg helyezkedik el (a dőlésirány változatlan), amely vékony repedéseken és hajszálereken át a dolomitig, vagy ahol az repedezett, egészen a homokkőig vezeti a felszínére hullott csapadékvizeket (1. ábra). Az utóbbi két kőzet visszaduzzasztja a vizet a hegy belsejébe, úgyhogy csak e rétegek felső peremén tud kilépni az így keletkezett természetes víztározóból a szabadba, vagy — a legtöbb esetben — a fedő breccsarétegbe. A breccsa repedései mentén a víz gyakran hosszú úton lejtőirányban szivárog, és csak többszáz méterrel a vízzáró rétegek pereme alatt, hasznosítható helyzeti energiáját elveszítve jut napfényre. A forrásfoglalás fő feladata abban állott, hogy tárókkal harántolva a breccsa, vörös homokkő és sejtes dolomit rétegeket, behatoljon a kagylós mészkőbe, és az ottlevő vizeket a lehető legmagasabb szinten fogja össze, mielőtt az elszivárgásra alkalmat adó breccsarétegbe jutnának. A források rendkívüli bőségét az magyarázza, hogy a csapadékvíz nemcsak a kagylós mészkövön, hanem a fölötte egészen a hegytetőig terjedő felső triász mészkőrétegen át is beszivárog a hegy belsejébe. Amint az 1. ábrán bemutatott geológiai szelvényen is látható, az Inn-völgy felőli oldalon az ún. „wettersteini" mészkő dőlésiránya párhuzamos a kagylós mészkőével, majd rétegei meggyűrődve enyhén emelkednek északi irányban. A hegylánc domborzata a túlsó oldalon sokkal