Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)
2. füzet - IV. Marjay Gyula-Oroszlány István-Wellisch Péter: A barázdás öntözés vízadagolásának megállapítása
•206 Marjai—Oroszlány— Wellisch Ilyen viszonyok között, de mondhatjuk, hogy általában a semiarid területeken, az öntözés nem a mezőgazdasági termesztés alapfeltételeként jelentkezik, hanem —- a szárazgazdálkodáshoz viszonyítva — a terméseredmények növelését teszi lehetővé. Ezeken a területeken szárazgazdálkodással is jó eredményeket lehet elérni, ha megfelelő agrotechnikát alkalmazunk és szárazságtűrő növényfajtákat termelünk. Azonban e szélsőséges csapadékviszonyok között öntözéssel, bőtermő, nagy vízigényű fajtákkal feltétlenül növelhetjük — magyarországi viszonyok között megkétszerezhetjük — a terméseredményt. Ugyanakkor azonban készenlétben kell lennünk, hogy az ugyancsak előforduló csapadékos időjárás esetén a káros vizektől is meg tudjuk védeni kultúrnövényeinket. Minden éghajlaton természetszerűen alakul ki a talajok vízháztartási egyensúlya. A mesterséges beavatkozás — akár belvízrendezés, akár öntözés — ezt a vízháztartási egyensúlyt megbontja. Sok példát láttunk már a világ különböző részeiben, a történelem során arra, hogy az öntözés bevezetése, a talajok vízháztartási egyensúlyának megbontásával miként okozta a területek leromlását és miként váltak talajaik a mezőgazdasági termelésre alkalmatlanná. Magyarországi viszonyok között is fennáll annak a veszélye, hogy a helytelen öntözés következtében túlságosan megemelkedik a talajvízszín, területek elmocsarasodnak, talajok elszikesednek. Ezek ellen a veszélyek ellen részben úgy lehet eredményesen védekezni, hogy az öntözés bevezetése során gondosan választjuk meg azokat a vízmennyiségeket, amelyeket adagolni kívánunk. Az öntözések számának és az egy alkalommal kiszolgáltatott öntözővíz mennyiségének helyes megválasztásával elérhetjük, hogy egyrészt kielégítjük az öntözött területeken vetett nagy vízigényű, bőven termő növényfajták vízszükségletét, másrészt pedig az öntözővízzel csak azt a felső talajréteget nedvesítjük meg, amelynek vizét a növény jól tudja hasznosítani. Az öntözés során így a víz nem, vagy alig szivárog le a mélyebb talajrétegekbe, ahol a talajvízszín -káros megemelkedését okozná. Az öntözések számának és a növény részére szükséges öntözővízmennyiségnek megállapítása a növénytermesztési kísérletek feladata. További tárgyalásunk során ismertnek tekintjük őket. Az öntözés során tehát meg kell oldani azt a feladatot, hogy minden alkalommal pontosan a fenti szempontok szerint megállapított kedvező öntözővízmennyiségeket szolgáltassuk. A különböző öntözőmódszerek közül az esőszerü öntözéssel lehet kis vízmennyiségeket is, viszonylag egyenletesen kiosztani. Nehezebb azonban ez a feladat, ha a vizet a talaj felületén vezetve szivárogtatjuk be a talajba. Ezek a módszerek sok esetben gazdaságosabbak lehetnek, mint a gépi felszerelést kívánó esőszerű öntözés. A barázdás vagy csörgedeztető öntözéssel történő vízadagolás pontosságának kérdése tehát megérdemli, hogy részletesen tanulmányozzuk. Ez alkalommal csupán a barázdás öntözést kívánjuk részletesen vizsgálni. A barázdás öntözés az irodalomban A barázdás öntözés tárgyalása során az irodalom megkülönböztet zárt és nyílt barázdákat, illetőleg a barázdákban álló vagy mozgó vízzel való áztatást. A zárt barázdákban a teljes adagolt vízmennyiség a barázda hossza mentén szivárog be a talajba, a barázdából nem folyik ki semmi. Nyílt barázdáknál az
