Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)
1. füzet - VI. Dr. Papp Szilárd: Fúrt kutak korrozió elleni védelme
Fúrt kutak korrózió elleni védelme 103 talajba kerül. A talajból a megvédendő csőbe jut és innen az áramcsatlakozási ponton át az áramforrás negatív sarkához tér vissza. A védendő fémtest tehát katódként szerepel és az anód ócskavas, fémhulladék, használt cső vagy egyéb fémdarab lehet. A katódos védelem egyelőre vasra tekinthető megoldottnak. Találunk ugyan adatokat alumíniumra is, de ezek még nem teljesen tisztázott folyamatokról adnak számot. A katódos védelem alkalmazása más fémeknél bonyolultabb kérdés. Igen előnyösen alkalmazható a katódos védelem föld alatti csővezetékeken kívül folyóvízben lefektetett vasszerkezetek védelmére is. Külső áramforrás nélkül is meg lehet katódosan védeni a fémcsövezetet. IIa valamely elektrolitban két különböző potenciálú fém vezetővel van összekötve, galvánelem keletkezik, amelynek anódja a nagyobb mértékben elektro-negatív fém. Azt, hogy melyik fém az anód és melyik működik katódként, az elemek normál potenciálja adja meg. Az anódok készítésére tehát olyan fémet alkalmazunk, amely a védendő berendezés fémjéhez viszonyítva negatív. A gyakorlatban legtöbbször alkalmazott fémek a cink, a magnézium és újabban az alumínium. Ezek. a vashoz képest elektro-negatívok, tehát anódosan mennek oldatba, míg a vasat katódosan megvédik. A magnézium alkalmazása újabb keletű, de igen eredményes. Az alumínium anódokkal kapcsolatban eltérőek az eredmények, még nem sok a tapasztalat. A legtöbb tapasztalat a cinkanódra vonatkozik. Hazánkban a katódos védelemmel még csak kísérletek folynak, úgy hogy ezen a téren még kevés a tapasztalatunk. A védelem egyéb módjai. A különböző anyagokból álló mesterséges védőrétegek kialakítása külföldön [4] mind nagyobb szerepet játszik a víz okozta korrózió elleni csővédelem terén. A foszfátos csővédelem mellett főleg a szilikátos és a kromátos mesterséges védőrétegek kialakítására kerül mind gyakrabban sor. A foszfátos védőrétegek között az ortofoszfátos és a polifoszfátos védőrétegek szerepelnek. Az ortofoszfátos védőréteg kialakításának az elve az, hogy a vízbe mono- és dinátriumfoszfátot adagolnak oly mértékben, hogy a foszfáttartalom 2—3 mg/l P 20 5 legyen a keményebb vizekben, míg 5—6 mg/l a lágyabb vizekben. Megállapították, hogy az ortofoszfátok nem annyira védőréteget képeznek, mint inkább meggyorsítják a mészrozsda-védőréteg kialakulását és megjavítják a minőségét. A polifoszfátokról, mint amilyen a hexametafoszfát, az bizonyosodott be, hogy kb. 2 mg/l mennyiségben adagolva jó korrózióvédelmet nyújtanak, de lágy vizekben a foszfátvédőréteg nem alakul ki. A keményebb vizekben is inkább a védőrétegképződést gyorsító, illetve szabályozó hatása van. Az adagolás foszfáttartalmú szűrőanyagon való szűréssel történik, vagyis szűrőberendezés felállítását teszi szükségessé. A szilikát-eljárás még nem nagyon terjedt el, ámbár előnye, hogy mind lágy, mind kemény vizekben egyaránt használható. Hátránya, hogy a védőréteg nem állandó és ezért a vízben a szilíciumdioxid (Si0 2) koncentrációt 8—12 mg/l között kell tartani. Tízért kutak csővezetének megvédésére kevésbé alkalmas. A kromát védőréteg vashidroxid és krómoxid keverékéből áll. Minél nagyobb a víz sótartalma és áramlási sebessége, annál több króm vegyületet kell adagolni. Többféle krómvegyület jöhet számításba — így káliumkromát, nátriumkromát, krómsav stb. A kromát védőréteg kialakítására azonban csak olyan vizek esetében gondolhatunk, amelyek emberi testtel nem kerülnek közvetlenül érintkezésbe. Fúrott kutak esetében tehát nem használható.
