Vízügyi Közlemények, 1957 (39. évfolyam)

1-2. füzet - III. Márkus Gyula: Önhordó csövek

önhordó csövek 71 ott magas partok között haladó vízfolyásról volt szó, itt széles ártér szegélyezi a medret. Azt, hogy a csövet a fölötte átvezető közúti hídra függesszük fel, nem engedélyezték, a mély átvezetésnek pedig technikai akadályai voltak. A magas talajvíz miatt a parti pillérül szolgáló 2,20 m belső átmérőjű henger alakú aknákat kútalapozással terveztük. Ezekben van a tolózár és légtelenítő szelep is. A kútaknák fenekét lesüllyesztésük után víz alatt öntött betonnal zártuk le. E fölé kavicskitöltés került, majd a végleges lezárást 25 cm vastag vasbeton lemez adta meg. Az aknákat belül háromrétegű vízzáró vakolattal láttuk el, hogy árvíz idején is szárazon maradjanak. A csövet 3 darabban szállították a helyszínre s a nyomatéki nullpontoknál a helyszínen hegesztették össze. A lefeszítő berendezést az 5. kép mutatja be. A 6. képen a teljesen kész műtárgy látható. Az áthidalás 106 500 Ft-ba került. e) Egyik ipartelepünk 400 mm belső átmérőjű főnyomóvezetékét a Sajó felett kellett ideiglenesen átvezetnünk. Önként kínálkozó megoldás lett volna, lia a vezetéket a közúti rácsos vashídra függesztjük fel, ehhez azonban a megyei tanács közlekedési osztálya — a híd rossz állapota miatt — nem járult hozzá. Ezért első megoldásképpen a vashíd mellett rácsos fahídprovizoriumot terveztünk. Megépítése azonban —• bár a szükséges faanyag és szakmunkás biztosítva volt —• nehézségekbe ütközött. Második megoldásunknál a vezetéket önhordó kivitelben terveztük meg. Támaszok céljára a Sajó-híd pillérfőit és hídfőit használtuk fel. A tervezést megnehezítette, hogy a csőanyag csaknem teljes egészében a korábbi megoldásnak megfelelően elkészült. A csövek 8, 9, ill. 10 mm vastag lemezből készültek, egyenként 13,7, 12,2, ill. 13,1 m hosszúságban, karimás végződéssel. Az önhordó megoldáshoz szükséges megerősítésük idő hiányában csak a helyszínen levő idomvasakkal történhetett. Az önhordó cső tulajdonképpen négytámaszú tartó 18,95 + 25,20 + 18,95 m nyílással (6. ábra). A hajlítási igénybevételeknek megfelelően háromféle megerősítést alkalmaztunk. A szélső nyílásokban a pozitív nyomatékok helyén 4 db 80/8 mm-es (I. keresztmetszet), a középső nyílásban pedig 4x100/8 mm-es (III. keresztmetszet) laposvasat hegesztettünk a csőre. A támaszok felett —

s a nagyobb negatív nyomatéknak megfelelően — a II. keresztmetszet szerinti szögvas megerősítést terveztük meg. Mind a laposvasak, mind a szögvasak a cső teljes hosszában (karimától karimáig) végigfutnak. A behorpadás megakadályozás acéljából 3—4 m-enként karima alakú merevítőt alkalmaztunk. Az önsúly-terhelés meghatározásánál a cső súlyát 10 mm falvastagság figyelembevételével állapítottuk meg. A feszültségszámításnál viszont a keresztmetszetek területét 8 mm falvastagság alapulvételével határoztuk meg. A teljes terhelés (önsúly, víz, hőszigetelés és esetleges teher) hatására a negatív nyomaték 20,1, a pozitív pedig 11,6 tm-re adódott. A cső saruk segítségével támaszkodik a híd pilléreire és ellenfalára. Egyikük fix, három pedig mozgó saru. A sarukat 20 mm-es lemezből hegesztették össze. Alsó lemezük a pillérbe fúrt csapokba helyezett, s a lemezre hegesztett bekötő karmokkal van a pillérhez, illetve hídfőkhöz erősítve. (6a. ábra). A hosszirányú alakváltozás számításánál 20 C° hőmérsékleti ingadozást vettünk figyelembe a mozgó saruk szempontjából. Ez a jobbparti hídfőnél 16 mm, a balpartinál 2 mm hosszirányú elmozdulást jelent. A valóságban ilyen irányú mozgással nem is kellene számolnunk, mivel a cső állandóan üzemben van és a rajta áthaladó nagy vízmennyiség tömege, valamint az üvegpaplan hőszigetelés télen-nyáron biztosítja a cső állandó hőmérsékletét.