Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)
1. füzet - II. Rácz Iván: Átmetszéses mederszabályozások a Rábán
60 Rácz Iván: (í. A vezérárok vizsgálata Az elzárások vizsgálati módszeréhez hasonlóan a vezérárkok kifejlődését is először az ismert elméleti összefüggések segítségével igyekszem előre „megtervezni", majd pedig a munkálatok közben végzett egyszerű mérések alapján ellenőrizni, hogy feltevéseim mennyire felelnek meg a gyakorlatnak. Mivel mindhárom vezérárok kiképzése gyakorlatilag azonos volt, csupán a tervezett meder-szelvényben elfoglalt helyzetükben volt különbség, elégedjünk meg egyféle elméleti megfontolással. A kellő és szükséges egyszerűsítések és elhanyagolások bevezetésével fogjuk fel az egész elrendezést úgy, mint valamely duzzasztott vizű, a kitorkolás helyén függőleges oldalú medencéből kivezető trapézszelvényű csatornát, amelynek bizonyos enyhe esése van. Mivel a medence szelvénye aránylag nagy, és a benne áramló víz sodorvonala valamilyen 0 és 90° közötti szöget zár be a vezérárok tengelyével, az érkezési sebességet nullának vehetjük fel. Mint fentebb láttuk, a vezérárok összetett szelvényű. A trapézszelvényű vezérárok tengelyében egy további, 0,5 m mély, 2 m fenékszélességű és 1 :1 rézsűhajlású segédvezérárok van, amelynek rézsűit kétoldalt a belőle kikerült anyagból készült 0,20 m magas depónia hosszabbítja meg. Az elzárási munkálatok megindulásakor a segédvezérárok feneke a felvétel szerint mindkét végén színei az eredeti vízszinttel. A hidraulikai viszonyok vizsgálatakor ezt a medret meghatározott érdességűnek, állékonynak és a kimosásnak ellenálló falúnak tételezzük fel. A mederelzárási munkálatok megindulása után, — ha az elszivárgásoktól is eltekintünk, — azonnal megindul az áramlás a segédvezérárokban, amelynek vízemésztése a duzzasztás növekedésével együtt növekszik. A duzzasztott térből bizonyos belépési veszteséggel jut a víz a csatornába, amely azonban esetünkben csak néhány cm lehet, és ezért elhanyagolható. A csatornában a vezérárok alsó végén előálló szabad bukás következtében permanens változó sebességű vízmozgás alakul ki. A vízsebesség a vezérárok alsó végén a legnagyobb ( 14a ábra). A sebességek a duzzasztás növelésével együtt növekszenek (14b ábra). A 13. ábrán feltüntettem a segédvezérárok emésztését a beépített gátköbtartalom függvényében. A segédvezérárok emésztése az általunk vizsgált duzzasztás határain belül olyan függőleges tengelyű, kissé torzított parabola szerint változik, amelynek tetőpontja a koordinátarendszer kezdőpontjában van. A torzítás onnan származik, hogy a duzzasztás mértéke nem lineáris függvénye a beépített gáttérfogatnak. Az itt ismertetett állapot mindaddig fennáll, amíg a vezérárok mentén valahol a víz középsebessége el nem éri a mederanyag szempontjából kritikus középsebességet. A különböző duzzasztási magasságok mellett előálló kritikus középsebességeket a Bogárdi—Yen^féle V 0 k = 30^« képlet alapján számítottam az 1953. évi mederanyagvizsgálatok eredményeként kapott átlagos szemnagyságokból. A 146 ábrába berajzoltam a kritikus középsebességnek két valószínű szélsőértékét, amelyeket a Pócza-kerti átmetszés kör1 Dr. Bogárdi János : A hordalék szerepe a folyószabályozásban. Budapest, 1954. Mérnöki Továbbképző Intézet, 2373. szám — 52." old.
