Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)
2. füzet - VII. Kisebb közlemények
Zsuf fa: Az erdőirtás hatása a lefolyásra 523 Az irtás után az új hajtások igen gyors ütemben fejlődtek. Augusztusban már nyesni kellett őket, úgyszintén 1942 januárjában és augusztásban. 1943-ban a háborús munkáshiány miatt nem lehetett nyesni és a hajtások a megengedett másfél méter helyett 3 m-ig nőttek. Az irtást megelőzően a 18. számú vízgyűjtőterület lefolyása — a hidrológiai tényezőknek megfelelően — nagyobb volt a 17. számú, irtásra kerülő területénél. A korrelációs tényező г — 0,99 igen szoros kapcsolatra utal. A korrelációszámítás adta igen szoros lineáris kapcsolatból a 17. számú kísérleti terület lefolyása 4 mm pontossággal volt megállapítható. Ez az összefüggés látható az 1. ábrán. Ez az összefüggés, mely természetes erdőborította állapotra vonatkozik, lehetővé tette az irtás következtében létrejött lefolyásváltozás becslését. A mért és az összefüggésből becsült irtás nélküli lefolyások közötti különbség a vegetáció eltávolításának tulajdonítható. A vizsgált időszak alatti csapadékok és lefolyások idősorát a 2. ábra mutatja, ahol a növekedés is fel van tüntetve. Az adatokból az 1941-es csonka évre (az irtás májusban volt) 204 mm, az 1942 hidrológiai évre 418 mm, az 1943. évre 267 mm lefolyásnövekedés adódott. Igen érdekesen alakultak a természetes tározódási viszonyok az irtás hatására. Ugyanis, ha a havi lefolyások növekedését vizsgáljuk, 1941 július havában észlelték a maximumot (61 mm-t), noha a csapadék mindössze 270 mm volt és az ezt megelőző időszak csapadékszegény volt. Tehát erdőborította területen a bő júliusi csapadék alig elég a talajnedvesség pótlására és csak igen kis lefolyást ad. A kiirtott területen a felső talajréteg hamar telítődött és az esővíz nagy része lefolyt. A talaj újrafeltöltődésének periódusa a lombhullás idejére esik. Az 1942. évben az irtott területen ez igen hamar bekövetkezett és ezért a lefolyásnövekedés igen nagy volt. A téli, koratavaszi idényben, a talaj telített állapotában, amikor a növényzet a transzpirációs vizét innen szerzi be, a lefolyási különbség igen csekély, tehát az irtás hatása elenyészik. A fentiekből látható, hogy lényegében vízháztartási számításról van szó, amely számításban a talaj vízkészlet változásának hatása döntő. Ez az érték egy hidrológiai évben 0-nak vehető, de egyáltalán nem hanyagolható el kisebb időegységeknél. Ezért a havi lefolyási különbséget nem lehet egyszerűen a transzpirációval egyenlőnek venni, mint ahogy az évi összegnél megtehetjük. Ha ezt az értéket, vagyis az évi összeget — az évet rügyezéstől rügyezésig véve — meghatároztuk, az 1941/42. évre 432 mm-t, 1942/43-ra 332 mm-t kapunk transzpirációul. (Az utóbbi évben — amint írtuk — sarjvisszanyesés nem volt.) A transzpiráció havi értékeinek meghatározására a Meyer-féle párolgási görbéket használták, amelyek az egyes hónapokra a párolgás értékét a csapadék és hőmérséklet függvényében adják meg. Az így kapott eredményeket a 3. ábrán mutatjuk be. Az 1937-től 1943-ig terjedő időszakra fölraktuk a csapadék és a lefolyás valóságban megmért adatainak idősorát. A csapadékot (C) és a lefolyást (L) közös ábrán tüntettük fel. Ezután a lefolyás értékét korrigáltuk a Snyder-féle görbékből meghatározott vízkészlet-változással (A V, vastagon kihúzott vonal). A teljes vízveszteség tehát a csapadék vonala és a javított lefolyás vonala közé eső rész. Ez a veszteség a talajpárolgásból (Pt) és a növényzet párologtatásából (P n) tevődik össze. Ha a Meyer-féle görbékből meghatározzuk a talaj párolgást, a teljes veszteség és a talajpárolgás különbsége adja a transzpirációs veszteséget. Az ábrából világosan látszik, hogy a Meyer-féle grafikonok a vizsgált vidékre kiválóan alkalmazhatók, mivel az irtás befejezésével a transzpiráció láthatóan 0, majd a növényzet újranövekedésével értéke nőni kezd. A havi transzpirációs veszteséget tehát megkaphatjuk, mini a teljes veszteség és a Meyer-féle talaj párolgási veszteség különbségét. Ezeket összegezve kapjuk az évi transzpirációs veszteséget, mely az észlelttel — vagyis a kontrol terület segítségével meghatározott veszteséggel — meglepően jól egyezik. Ennél a kísérletsorozatnál a rövid ideig tartó árvízcsúcsok számottevő megnövekedését — a mesterséges talajvédő takaró miatt — nem tapasztalták. A következő mérési sorozatban a kiszemelt vízgyűjtőterületet a valóságos erdőirtáshoz hasonlóan teljesen letarolták. Így az erdő talaja kémiailag is, fizikailag is megváltozott. A mérési eredmények szerint ekkor az árhullámok alakja lényegesen
