Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

Folyami erőmüvek hatása a hajózásra 463 Befejezésül megemlítem, hogy a vizsgálatok a dunai vízlépcsők tervezésével kapcsolatban még folytatódnak, és azt mutatják, hogy a folyami vízerőmüvek a természetes állapotukban hajózható folyókon is kedvezően befolyásolják a hajózás üzemét. Ezért egyes esetekben a hajózás részt is vehet a beruházási költ­ségek viselésében. Meg kell még említenem, hogy az általam kidolgozott közelítő eljárás tanul­mányozása során dr. Németh Endre professzor is — tőlem függetlenül — a (41) végképlettel kifejezett eredményre jutott. * A levonat átnézése közben kaptam kézhez Dr. Ing. Heinz Fuchs tanul­mányát, amelyet a ,, Binnenschiffahrtsnachrichten " 1956. évi X. 6.-i számában „Die Donaustaustufe Jochenstein und ihr Einfluss auf die Schiffahrt" (A Jochenstein-i dunai vízlépcső és hatása a hajózásra) címen jelent meg. Dr. Fuchs sűrű szelvényezés alapján, a tényleges sebességek figyelembevételével határozta meg, szelvényről szelvényre haladva, az elemi hajózási idők összege­zésével, a valóban várható időnyereséget és üzemanyag-megtakarítást. Ezt a vizsgálatát kiegészíti a szerző javasolta két elméleti módszer alkalmazásával, és végül összehasonlítást tesz az alkalmazott módszerek között. Dr. Fuchs számításaiból és a hozzáfűzött megjegyzéseiből végeredményképpen az derül ki, hogy a vizsgált dunaszakaszra a szerző javasolta eljárások általában elég jó eredményt adnak. Figyelmet érdemel Dr. Fuchs-пак az a megállapítása, hogy a különböző elhanyagolások egymást kiegyenlítő hatása folytán a szerző java­solta közelítő képlet adja a valósághoz közelebb álló és egyúttal azzal igen jól megegyező értékeket. Erre pusztán elméleti megfontolások alapján a szám­példát lezáró (első csillag feletti) bekezdésben már rámutattam akkor, amikor még a tényleges viszonyokon alapuló számítás adatai összehasonlításra nem álltak rendelkezésemre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom