Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

Az 1956. évi dunai jeges árvíz 403 haladás során a tetőző vízhozamok értékét. Ezért az 1956. évi események bonyolultsága miatt nehéz arra a kérdésre felelni, hogy gátszakadások nélkül mi lett volna a maximális vízszín. Csak durva becslésszerű értékekkel lehet a tényleg bekövetkezett vízállásokat javítani. Az 1956. évi árvíz vízállásainak ezeket a közelítő számításokkal becsült javító értékeit tünteti fel az 5. ábra pontozott vonala. 3. Л jégrombolás és tanulságai A folyók jégviszonyainak alakulásában egymásból folyó különböző fázisokat észlelhetünk. A jeges árvizekhez vezető jégalakulás egyes fázisait Tőry Kálmán [14] a következőképpen állapította meg: zajló jég, jégdugó, jégtakaró, jégtorlasz és jeges árvíz. Különböző időben történő és különböző mértékű kialakulásukat a meder morfológiai viszonyai és az időjárás szabják meg. A fázisok közül a zajló jég az időjárás természetes következménye és a jeges árvíz elleni védekezésnek leghatásosabb módja az állandó jégzajlás fenntartása volna. A jégdugók keletkezését azonban nem tudjuk elkerülni, mert nemcsak a mederben, hanem az időjárási viszonyokban rejlő okai is vannak. Célravezető az lenne, ha a megállt jeget a jégdugó felszabadításával ismét megindítanók. Ebből a célból külföldön több helyen jégtörő hajókkal kísérleteznek. De megkísérelhető az álló jég megindítása légi bombázással vagy földi robbantással is. Mindhárom jégrombolásnak azonban csak akkor lehet sikere, ha a jégdugónál alkalmazzák, és ha a jégdugó alatt sík víz van, melyen a feltört jég elvonulhat. A jégtorlaszok robbantása vagy bombázása azonban a legtöbbször már azért sem lehet célravezető, mert a torlasz nem a jégdugónál, tehát a jégtakaró alsó végénél, hanem, esetleg hosszabb szakaszon, valahol a jégtakaró felső részében van, ott, ahol a jég legjobban az álló jég alá gyűrődött és összetömörödött. Az 1956. évi márciusi árvíz alkalmával több helyen kísérleteztek bombázással és robbantással a jég megbontására, éspedig mind a csehszlovák, mind a magyar és jugoszláv szakaszon. Mikor a jég február hó folyamán Pozsonynál felrakódott, Pozsony alatt két helyen is torlasszá gyűrődött és rakódott. Ezek a torlaszok egy-két nap alatt 5 m-es vízszínemelkedést okoztak. Február 24-én a csehszlovák védekező szervek Oroszvár közelében a jégben 20—30 m széles csatorna robbantását kezdték el, hogy ezen a duzzasztott vizet a lejjebb fekvő szélesebb hullámtérre vezessék. A robbantások azonban nem vezettek kielégítő eredményre, mint ahogy nem jártak megfelelő eredménnyel a további napokon légi bombázásokkal és tányéraknákkal végrehajtott jégrombolások sem. A jégtorlasz csak március 3-án, a jelűiről érkező árhullám hatására mozdult el. Ennek továbbhaladását igyekeztek segíteni ismételt bombázásokkal. A magyar dunaszakaszon a jégrombolás nem volt indokolt, mert a jégtakaró alsó vége a Drávatorok alatt volt. Mégis, helyi megkönnyebbülések elérése végett, bombázás, robbantás, sőt tüzérségi aknázás is folyt a Csepelsziget alsó végénél (1590. fkm), a dunaföldvári torlasz alsó végén, a bölcskei szigetnél (1552. fkm), a Baja alatti Kádár-Dunánál (1472. fkm), Dunaszekcsőnél (1462. fkm) és a sirinai átvágásban (1438. fkm), azonban különösebb siker nélkül. Ennek oka az volt, hogy nem vékony jégtakaró meglazításáról, felszabadításáról és megindításáról volt szó, hanem ez alatt a jégtakaró alatt a mederben több méter vastag és újból összefagyott jégtömeg volt, és ennek megbontásáról és továbbúsztatásáról kel2 Vízügyi Közlemények — 6]24