Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - III. Arany Sándor: Belvizek öntözésre való felhasználhatósága a tiszalöki öntözőrendszerben

öntözés belvizekikel 217 Megfigyeléseink és tapasztalataink azt mutatják, hogy a jó öntözővíz szilárd maradéka kevés, literenkénti mennyisége minden esetben jóval 500 mg alatt van. Ez a megállapítás egyrészt azért fontos, mert csak ilyen esetben valószínű, hogy a legfeljebb kevéssé szikes víz a szikes talajból oldható alkatrészeket vesz fel. Természetes, hogy eközben maga szikesedik, a vele érintkezésben álló talaj pedig — legalább viszonylag — javul. Másrészt pedig csak kevés szilárd maradékú szikes vizek javíthatók anélkül, hogy a javítóanyag a vízben oldott sók mennyiségét nagyobb mértékben növelné, tehát anélkül, hogy az öntözővíz még alkalmazása előtt tulajdonképpen híg sóoldattá válna. A jó öntözővíz fogalma kizárja az ún. fenolftaleinlúgosságot, mert ez mind a talajra, mind a növényre káros; az egyéb anionok mennyisége, különösen pedig a kloridoké, legfeljebb csak rendkívül korlátozott legyen. Nemcsak elméleti, hanem különösen gyakorlati szempontból fontos annak a felismerése, hogy valamely víz szikes-e, és ha igen, milyen mértékben az. Ennek a mérlegelésénél mind az anión, mind a kation rész minősége és mennyisége figyelembeveendő. Az aniónrésznek — ha nátriummal alkotott vegyülete hidroxiliónokat (OH") aktivál, vagyis a régi, klasszikus kémiai felfogás szerint a vegyület hidrolízist szenved — az öntözővízben való jelenléte már kis mértékben sem kívánatos. Ilyen anionok a karbonát: C0

3 , szilikát : Si0

3 , aluminát: A10

3 . Alkáli sóik a talajra rombolóan, emellett pedig a növényre mérgezően is hatnak. Sajnos, ezidőszerint még nem tudjuk, hogy ezeknek az anionoknak milyen legkisebb mennyiségével alkalmazható az öntözővíz káros hatás nélkül. Kétségtelen, hogy eltávolításuk, illetve hatástalanná tételük a legfontosabb, és csak ebben az esetben alkalmazható a víz biztonságosan. A tiszalöki öntözőrendszer vizeiben előforduló, semleges sókat alkotó leggyakoribb aniónok a kloridok (Cl-) és szulfátok (S0

4 ). Vízben mindkét nátriumsó jól oldható, azonban a klorid sokkal mérgezőbb, mint a szulfát. Megfigyeléseink alapján megkíséreltük, hogy a káros hatást tekintve az alföldi — közelebbről főképpen a szóbanforgó öntözőrendszerbeli — öntözővizekben sorrendet állapítsunk meg. Eszerint literenként milligrammokban 0,01 C0

3 : 0,1 Cl : 0,5 S0

4 tekinthető egyenértékűnek. Természetes, hogy ez a tapasztalatokon nyugvó arány további kísérleti alátámasztásra szorul, és kívánatos, hogy egyéb szikes öntözővizeink aniónjai között hasonló arányt állapítsanak meg. Eme kísérletekben a víz és a talaj egymástól elválaszthatatlanoknak tekintendők. Ilv módon föltétlenül kiadódik az, hogy egy és ugyanazon öntözővíz a különböző talajokon eltérő hatást fejthet ki. Az öntözhető terület kiterjesztésére irányuló törekvések folytán alföldszerte felmerül a belvizek öntözésre való felhasználhatóságának kérdése. Ma megállapít hatnók, hogy belvizeink minden beavatkozás nélkül alkalmasak az öntözésre, vagy pedig az összetétel megváltoztatásával esetenként ilyenné tehetők, a kérdést nagy lépésekkel vinnők előre a végleges megoldás felé. Szem előtt kell tartanunk, hogy belvizeinkben az említett alkatrészek előfordulnak. Belvizeink a) felszíni vizekből, vagy pedig b) talajvizekből származnak. a) Felszíni vizeken vagy a folyók kiöntéséből visszamaradó, vagypedig a talajra nagy mennyiségben érkező és ott, a mélyebben fekvő területrészeken összegyűlő vizeket értem. A nagymennyiségben és hirtelen lehullott, vagypedig hóolvadással keletkezett vizet a talaj nem képes befogadni, 1. mert víz hatására az esetleg jó talaj morzsái is elrombolódnak, a vizet vezető pórusokat eltömik, és ezáltal a víznek a talajba való hatolása megnehezedik, vagypedig teljesen meg is