Vízügyi Közlemények, 1955 (37. évfolyam)
1-2. füzet - VIII. Kresser Werner: Az 1954. júliusi árvíz az osztrák Dunán
102 Kresser Werr tèr a lefolyó vízmennyiség nem volt túlságosan nagy. Az Inn és a bajor Duna vízgyűjtőjének alacsonyabb fekvésű részein azonban, ahol egyes esőgócokban 5 — 10 mm/óra hevességgel 48 órán át zuhogott a zápor, szörnyű volt a hatás. Az iszonyú csapadéktömegek a talaj teljes telítettsége folytán számottevő tározás nélkül folytak le és hatalmasan megduzzasztották a vidék vízfolyásait. A mellékfolyók árhulláma azután, az említett előhullám miatt amúgyis megáradt Dunán katasztrofális árvizet váltott ki. A július 7—12. közötti időre vonatkozó csapadéktérkép jól szemlélteti az esőzés kiterjedését és nagyságát ( VI. melléklet). A csapadékvonalak berajzolásánál nem voltunk tekintettel a domborzat részleteire, hogy az ábra minél áttekinthetőbb legyen. A csapadék mennyisége valóban — azonos magasságban levő helyeken is a helyi légáramlási viszonyoktól függően — erősen eltérő volt. Ausztria területén a legnagyobb napi csapadékmennyiséget az Ager vízgyűjtőjén Scharflingban mérték (207 mm). Bajorországban ennél jóval nagyobb értékek is előfordultak, pl. 24 óra alatt 260 mm és 48 óra alatt 388 mm az Alpok északi peremén, Stein-ben. A július 7—9-í rendkívül heves és igen nagy területre kiterjedő esőzésnek szükségképpen rendkívüli dunai árhullámot kellett kiváltania. Mégis annak, hogy az árvíz ilyen pusztító arányokat öltsön, egyéb feltételei is voltak. Amint már többször utaltunk rá, ezúttal az volt a döntő körülmény, hogy az Inn és a bajor Duna árhulláma rendkívül magas vízre futott rá. A megelőző esőzések olyan ,, árvízveszélyes helyzet"-et alakítottak ki, amely például 1899-ben alkalmasint még pusztítóbb hatást váltott volna ki. Hatására a talaj vízfelvevő képessége gyakorlatilag az egész vízgyűjtő-térületen megszűnt és a csapadéknak szokatlanul nagy százaléka folyt le minden retenció nélkül. Itt nyilvánvaló a bevezetőben említett két tényező összejátszása és ez szorosan összefügg az előkészítő esőzéssel. Végül meg kell említenünk azokat a kedvező tényezőket is, amelyek megakadályozták, hogy az 1954 júliusi árvíz még nagyobbra növekedjék. Kétségtelenül legjelentősebb közöttük az, hogy az erős lehűlés folytán a főcsapadék a magasabb övezetekben hó alakjában esett le és ennek következtében tározódott. A salzburgi Alpokban csaknem méteres hó volt és a hóhatár kezdetben 800 m-ig leszállt. A lehűlés kétségtelenül az egyébként annyira kedvezőtlen hatású előkészítő esővel függ össze, mindkettő okozati összefüggésben van a június 27-i hidegbetöréssel és következésképpen egymással is. A kedvező és kedvezőtlen tényezők szoros, de változatos összefüggéséből azt a következtetést kell leszűrnünk, hogy a dunai árvizek alakulása és nagysága igen különböző lehet, mert benne a tényezők együttes hatása nyilvánul meg és beható elemzésükről csak különleges esetekben lehet szó. Végül kedvező volt a júliusi árvízre az alsó-ausztriai Duna-szakaszon az, hogy a Traun, az Enns és az alsó-ausztriai mellékfolyók vízhozama — mint már az első részben megállapítottuk—a dunai áradás kezdetén csekély volt. Ez a keletészakkeleti frontvonulásnak köszönhető, aminek folytán nem alakult ki az 1899 szeptemberihez hasonló súlyos helyzet. A leírtakon kívül más okai nem voltak a júliusi dunai árvíz keletkezésének. Azt, hôgy a bajor Dunán az utóbbi évtizedek folyamán végrehajtott töltésezések, amelyek nagyobi) területeket iktattak ki a hullámtérből, lényeges szerepet játszottak-e, az illetékes bajor szerveknek kellene megvizsgálni. Viszont felesleges a szót arra a néha még felmerülő véleményre vesztegetni, amely szerint az árvizek
