Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra

598 Illés György 5. A csáposkutakkal elért kedvező tapasztalatok alapján felvetődött az a kérdés, hogy mi módon lehetne a régebbi aknakutakat, amelyek telepítés szempontjából kedvezőek, csápos kúttá átalakítani. Ezt a kérdést a Fővárosi Vízművek már néhány esetben megoldotta és régi, un. Kajlinger-rendszerü kútjait fokozatosan átalakítja csáposkutakká (7. ábra). Az építés alatti víztelenítés fagyasztással történik. A kút köré telepített kisátmérőjü fúrott kutakban áramoltatott hűtőfolyadékkal a kút köré a vízzáró rétegig érő ,,jégfüggönyl" húznak, miáltal a víztelenítési munka az építés alatt a minimumra korlátozódik. A víztelenített munkatérben az aknakutat alulról vasbetonnal lezárják. Természetesen egyidejűleg beépítik a csápok előrehajtásához szükséges átmeneti idomdarabokat is. A csápok előrehajtása a fentebb leírt módon történik. Az aknakutak legfeljebb napi 5000 m

3 vizet adtak, átalakítás után elérték a jó csáposkutak vízhozamát. 6. Egyes esetekben a folyóparti rétegek adottságai nem nyújtanak lehetőséget csáposkutak vagy egyéb kutak eredményes építésére. Ilyenkor — egyéb megoldás hiányában — célszerű a folyómederbe szűrőcsövet fektetni, medergalériát építeni. A 8. ábrán egy medergaléria terve látható. Az építés a meder kotrásával kezdődik. A 100 m hosszú hasított acélcsövet mesteréges kavicságyazásba fektetik, amely természetesen a csőtől távolodva csökkenő szemcseátmérőjű anyagból készül. A vízkivétel a vízszintes szűrőcső közepén készített leágazáson át, szivornyás megoldással történik. A terven bemutatott medergaléria napi 20 000 m

3 vízmennyiség szolgáltatására alkalmas, és méreteit 1 mm/s belépési sebesség figyelembevételével állapították meg. A galéria időszakos tisztítása ellenáramú vízzel történik. A vízfolyás nyers vizének közelsége miatt, amely a kavicsvizet szennyezheti, gondoskodni kell a kivett víz folyamatos fertőtlenítéséről. FŐBB CÉLKITŰZÉSEINK IIa az ország mai vízellátottságát nézzük és részletekig menően vizsgálgatjuk az egyes városok és községek vízellátását, rádöbbenünk arra, hogy milyen nagy utat kell még megtennünk vízellátásunk korszerű sziníre emelése érdekében. Még nagyobb munka vár ránk akkor, ha országunk fejlődését, a fejlődéssel járó nagyobb kultúrigényeket, az új súlypontok képzését és az ezzel járó fokozott vízszolgáltatási igényeket is figyelembe vesszük. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy sok településünk már ma is megéreti arra, hogy lakosai vízvezetéki vizet fogyasszanak. Nagyobb településeinken is csak a belső magban épültek meg a közművek, a külterületeken közkutak vizét isszák. Az életet adó ivóvíz a nép mindenkor jogos igénye, amelynek kielégítése mind a gazdasági vezető szervek, mind a megvalósításban közreműködő és az üzemeket vezető műszaki szervek elsőrendű kötelessége. Ahhoz, hogy az elkövetkező években és évtizedekben ránk váró feladatokat elemezhessük, meg kell állapítanunk, hogy mi módon és milyen mértékben kívánjuk fejleszteni az ország ivóvízellátását. Irányelvül kell elfogadnunk azt, hogy 20—25 év távlatában minden városunk lakossága vízvezetéki vizet ihasson, vízvezetéke legyen minden 10 000-nél nagyobb lélekszámú községünknek, és a falu vízellátásának megjavítására annyi közkuíaí kell épílenünk, hogy 200—250 m-nél nem nagyobb távolságban mindenütt kifogástalan víz álljon a lakosság rendelkezésére. Ez azt jelenti, hogy a meglévő vízművek jelentős mértékű bővítése, illetőleg korszerűsítése mellett mintegy 70 új vízvezetéket és mintegy 100 helyi, ún. törpe vízművet kell építeni. A többi községben pedig a közkúthálózat sűrítendő.