Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra

A vízellátás 75 éve 593 2. Azokon a helyeken, ahol a vizek nem lépnek forrás alakjában a térszínre, sokszor mesterséges megcsapolással kell őket feltárni. Elsősorban a karsztvizekre vonatkozik ez a hazai vonatkozásban, — a bányászati gyakorlattól eltekintve — ugyancsak új megoldás. A karsztvizek mesterséges megcsapolásánál alkalmazott műszaki megoldások kialakításánál az volt a cél, hogy minél több vízadó karsztos járatot kapcsoljunk össze a karsztvízszint alatt olyan mélységben, hogy a vízszinnek nálunk észlelt 2—3 méteres szintingadozása a karsztvízművek működését és hozamát jelentős mértékben ne befolyásolja. Több év tapasztalatai alapján a 4. ábrán bemutatott karsztvízműtípus alakult ki, amely a fent ismertetett feltételeknek nagy általánosságban eleget tesz. A karsztvízmű fő részei a nyugalmi vízszint alá 15—25 m mélységbe mélyített akna (a karsztvízszint alatti részén vízzáróan kiképezve), a karsztvízszint felett elhelyezett gép- és kapcsolóház, továbbá a vízszint alatt kihajtott vízgyűjtő vágatok. A bemutatott terv csaknem azonos az egyik nagyobi) ipartelepünknél alkalmazott és a gyakorlatban már bevált megoldással. Az akna vízszint fölötti része zúzott dolomitból készült betonnal van burkolva, a közlekedést felvonóberendezés, illetőleg ennek üzemzavara esetére idomvas-hágcsók biztosítják. A vízgyűjtő vágatokkal összefogott karsztvíz az aknából teljesen kizárható. Külön gondoskodás történt a csurgalékvíz eltávolításáról. A víz szállítása, kiemelése függőleges tengelyű szivattyúkkal és motorokkal van megoldva. Ilyen elrendezésnél a motorok még nem várt vízbetörés esetén is védett térben vannak. A szivattyúk a csaknem 10 000 m

3 napi karsztvízmennyiséget egy lépcsőben emelik ki a térszintre, illetőleg a szolgálati medencébe. A mű építésénél a sziklás kőzet kiemelése állandó szivattyúzás mellett, robbantással történt. A táró esetleges vízelöntésének időben való észlelése érdekében általában minden 2 méter előrehaladás után 4 m-es előfúrásokat követel meg a bányarendészeti hatóság. 3. A magyarországi gyakorlatban a vízművek tárolómedencéit régebben döngölt betonhói, boltozottan készítették. (Lásd a régi gellérthegyi medencét.) Űjabban majdnem minden medencénk vasbetonból épült, köralakú vagy négyzetes alaprajzzal, de általában sík födémmel (bordás vasbetonlemez, gombafödém). További fejlődést jelent az egyik új vízmüvünk részére tervezett medencén alkalmazott, egyéb építményeknél már nálunk is készült héjjszerkezet, amellyel vékony méretei ellenére — nagy térségek hidalhatok át. A 2x1500 m

3-es Zenese-alakú medence vasbetonból készül, középen a csőkamrával és kezelőházzal. Főbb szerkezeti elemei : a köralakú fenéklemez, a reáhelyezett fordított csonkakúp és a kosárgörbe meridiánú héjjszerkezet. Az elemeket a lencse p?remén körülfutó vasbetongyűrű fogja össze. A zsaluzást is szellemesen és gazdaságosan oldja meg a terv. Először a zárkamra és kezelőépület, majd a körülfutó gyűrű munkagödrét emelik ki. A gyűrű munkagödréből kikerülő földet a medence középső részébe hordják, tömörítik és felületét a belső héjjnak megfelelően alakítják ki. Az így kiképzett feltöltésre kiegyenlítőbeton kerül és ezen készül el — belső zsaluzás nélkül — a héjjszerkezet. A boltozat teljes befejezése előtt a belső földanyagot és az összetört kiegyenlitő-betont a medencéből kiemelik. A gyűrű és boltozat elkészülte után épül az alsó kúp és köralakú fenéklemez. (5. ábra.) 4. Űjabb törekvéseink a folyómenti kavicsrétegek vizének maximális és gazdaságos hasznosítására irányulnak. A korábbi parti szűrésű kutak nagyrészt aknakutak, illetőleg csökutak voltak. Űj lépést jelent hazánkban a csáposkutak fokozott alkal38 Vízügyi Közlemények — 4-7