Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)
2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra
A dunai hajóút és Magyarország 5 4'» Mélység szempontjából kifogástalan a Budapest- Dunaföldvár közötti szakasz, de itt is van néhány szűkület, amelynek felette kívánatos a megjavítása. A mélységhiányok, hajózási szempontokat véve figyelembe, megadják a szabályozási munkálatok intenzitásának sorrendjét is. Hangsúlyozzuk azonban, hogy csak az intenzitás sorrendjét. A Dunát, mint víziutat ugyanis éppen úgy karban kell tartani, mint a vasútat vagy közutat. Ebben a tekintetben az első világháború utáni időszakot nagy mulasztás terheli, mert a víziút karbantartására jóformán semmit sem fordítottak. A dunai víziútba fektetett 250 millió a. korona, az anyagárak és munkabérek változásának arányában átszámítva mintegy 5 milliárd mai forintot jelent. Nem járunk messze a valóságtól, ha a határaink közé eső szabályozási művek értékét (a kikötők nélkül) 3 milliárd forintra becsüljük. Ha a meglevő müvek fenntartására a befektetett tökének csupán évi 1%-át, azaz évi 30 millió forintot fordíthatnánk, a hajóutat lényegesen meg tudnók javítani. Ettől azonban még mindig nagyon távol vagyunk, és ennek tudható be, hogy a hajózás mai igényeit nem tudjuk kielégíteni, sőt egyes szakaszokon határozott rosszabbodás figyelhető meg. Ez a roszszabbodás legszembetűnőbben a gázlók számának növekedésében mutatkozik. (L. a IX. táblázatot.) A kérdés megítélésénél azonban figyelembe kell venni az átlagosnál alacsonyabb vízjárást is. IX. táblázat — Tableau IX. 25 dm-en aluli mélységű gázlók évenkénti száma az egyes dunaszakaszokon 1946—1953-ban Nombre des seuils d'une hauteur d'eau inférieure à 25 dm sur les divers secteurs du Danube au cours des années 1946—1953 SorA s z a к a s 7 A gázlók száma az Nombre de seuils en szám No. d'ordre megnevezése Désignation határai, fkm Limites, un km 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 1953 des secteurs évben 1. Rajka—Gönyü 1850—1791 6 8 7 7 10 10 14 15 2. Gönyii—Szob 1791—1708 4 4 5 5 3 4 4 6 3. Szob—Rudapest 1708—1647 2 3 3 3 2 4 4 6 4. Rudapest—Dunaföldvár 1647—1560 1 0 0 0 0 1 1 0 5. Dunaföldvár—országhatár frontière 1560—1434 3 5 10 7 1 17 19 16 Összesen — Totaux 16 20 25 22 16 36 42 43 Összesen — Totaux 16 20 25 22 16 36 42 43 Egészen más képet kapunk, ha a jelenlegi mélységviszonyokat a hajózás igényeinek fejlődését, a jéglevonulási viszonyok megjavítását és ezzel összefüggésben az árvízveszély csökkentését is szem előtt tartó, újabb hivatalos célkitűzések tükrében vizsgáljuk. A kép így sokkal kedvezőtlenebbé válik. Az újabb célkitűzéseknek megfelelően Gönyü felett 25 dm Gönyii és Budapest között 30 dm Budapest alatt pedig 35 dm mély hajóutat kell biztosítani.